Sztárok

23 magyar zenészt összezártak négy napra egy kastélyban – Az eredmény fenomenális lett

Rendhagyó dalszerzőtábort szerveztek ősszel a Balaton partján hazai zenészeknek. Az itt készült demókat most közzé is tették, limitált ideig bárki meghallgathatja az alkotótábor zenei eredményét.

Alkotótábor egy kastélyban

KEMP néven szervezett októberben dalszerzőtábort Kamau Makumi és Fodor Máriusz, a Universal Music Hungary alá tartozó Banana Records színeiben – adta hírül a Kreatív.hu. A résztvevő zenei alkotókat 130 jelentkezőből választották ki. Ők négy napot töltöttek együtt egy fonyódi kastélyban, és három-négy fős kis csoportokban dolgozták ki kreatív ötleteiket. Az alkotótábor szervezői, azt szerették volna, hogy a különleges kollaborációkon keresztül a jelenlévők tanuljanak és inspirálódjanak egymástól.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ezen kívül a különleges művészeti projekt koncepciójának része volt az is, hogy egymástól látszólag távol álló zenei közegből érkező alkotókat tereljenek össze, a csapatokban olyan alkotók dolgozzanak együtt, akik valószínűleg „természetes közegükben” sosem találkoztak volna. Így jöhettek létre például olyan izgalmas együttműködések, mint amikor a népzenei acapella kvartettből (Napfonat) érkező Szarka Anita a trapper Filóval dolgozott együtt, az egyre népszerűbb Beton.Hofi pedig a Halott Pénzből ismert Járai Márkkal vagy éppen a DAL 2021 versenyzőjével, a VoiceStation kórus alapítójával, Pejtsik Pannával került egy csapatba.

Itt végre nyugodt körülmények közt volt lehetőségük a zenészeknek, producereknek arra, hogy a közös alkotásra koncentráljanak, és megtapasztalják azt, hogy a másik hogyan dolgozik. Az elvárásokat messze felülmúlta az elkészült demók minősége” – mesélte a táborról az egyik szervező, a Mary Popkids nevű magyar zenekarból is ismert Kama.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
David Bowie és Iman egyetlen közös gyermekét, Alexandria Zahra Jonest a génlottó nyertesének tartják, nem véletlenül: az idén 26. életévét betöltő Lexi igazi egzotikus szépség, aki örökölte édesanyja...
Sztárok
A svéd királyi család a minap ismét a figyelem középpontjába került egy hivatalos esemény kapcsán, ahol Károly Fülöp herceg felesége, Zsófia hercegné elegáns megjelenésével minden tekintetet magára...
Sztárok
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb figyelmet kap, és nemcsak a pályán zajló küzdelmek végett, hanem a gyönyörű focistafeleségek és barátnők miatt is.
Lifestyle
Emelkedett hangulatban, támogatók, neves szakemberek és művészek között ünnepelte 10. születésnapját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A Katona József színházban rendezett gálán mi is ott voltunk...
Lifestyle
A nyári utazások legizgalmasabb része a repülés, de a fedélzeten komoly veszélyek is leskelődnek ránk. Szakértők szerint van négy olyan pont a repülőn, amit jobb, ha meg sem érintesz a saját...
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...