Rengeteg szeretőt tartott a legendás színésznő: óriási volt a szexuális étvágya, párosával vitte ágyba a lányokat

Katharine Hepburn hétpecsétes titokként őrizte a magánéletét, így nem csoda, hogy sokan nem is tudták róla, hogy valójában a nőket szerette.

Csillapíthatatlan vágy

Katharine Hepburn születése körül sok a bizonytalanság: forog 1907. novemberi és 1909-es adat is, ő maga azonban önéletrajzában az 1907. május 12-ét említi. Liberális szellemiségű családban, függetlenségre nevelték, így lett belőle kissé nyers, szókimondó, öntörvényű ember. Kémiai tanulmányait abbahagyva fordult a színjátszás felé, egy tragikus élmény hatására is: imádott bátyja öngyilkos lett, s ő ekkor tanulta meg, hogyan rejtse el érzéseit. 1928-ban már a Broadway-n játszott, s New England-i akcentusa, erőt sugárzó alkata, csontos, fiús termete felkeltette a filmesek figyelmét is. Az áttörés és a népszerűség az 1933-ban forgatott Hajnalka című film után érkezett, amelyért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat kapta. Igazi sztárrá azonban nem vált, mert nem volt hajlandó feladni önmagát. Azt vallotta: "ha mindig azt teszed, ami érdekel, legalább egy ember elégedett lesz". Bő, divatjamúlt ruhákban, smink nélkül járt, visszautasította a sztárfotó-készítést, nem volt hajlandó dedikálni, interjúkat adni és nem keveredett a stáb tagjaival. A kritikusok és a filmesek körében nem volt népszerű, de azt elismerték, hogy Hepburn profi, pontosan felkészült, a forgatásokra mindig elsőnek érkezik és utolsónak távozik. Szerepeit teljes átéléssel, magas hőfokon játszotta, ezzel partnereiből is a legtöbbet hozta ki. Igazi énjét azonban sosem vállalta a nyilvánosság előtt: titokban a saját neméhez vonzódott, ráadásul úgy hírlett, csillapíthatatlan volt a szexuális vágya – valósággal falta a nőket. További részletek a galériában!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Marlene Dietrich, másnéven a végzet asszonya hírhedt volt csillapíthatatlan szexuális étvágyáról. Hollywood aranykorának egyik legismertebb színésznőjeként szinte bárkit megkaphatott, az ágyában pedig nemcsak férfiak, hanem nők is megfordultak.

Leadfotó: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle