Sztárok

Megérkezett az első fotó: így néz majd ki Kate Winslet az Avatar második részében

Az Oscar-díjas színésznő is játszani fog minden idők legjövedelmezőbb filmjének idén érkező folytatásában. Nem árulunk el óriási titkot: a többi nagynevű aktorhoz hasonlóan Winslet is "bekékül".

A jó munkához idő kell

Május közepén a Femcafe.hu is beszámolt róla, hogy megérkezett az első előzetes minden idők legjövedelmezőbb filmjének, a 2009-es Avatarnak a folytatásához. Azok kedvéért, akik esetleg már nem is emlékeznek a maga nemében korszakalkotónak bizonyult, mára azonban félig-meddig feledésbe merült Avatarra, felidéztük, hogy a legendás James Cameron direktor 2009-ben ismét - immár sokadszorra - vérfrissítést hozott a látványorientált hollywoodi produkciók piacára: science fiction elemekkel tarkított fantasztikus filmje csillagászati méretű bevételt termelt, meghonosította a mozgóképek körében a 3D-technológiát (melyet az elkövetkezendő években szinte minden magára valamit is adó amerikai filmkészítő bevetett a tuti siker érdekében), és nézők milliói számára jelentett nívós szórakozást. Régóta tudjuk, hogy Cameron eleve nem csupán egyetlen moziban gondolkodott, hanem hatalmas filmszériává kívánja duzzasztani az Avatar-mítoszt. A jó munkához persze idő kell, nyilván ezzel magyarázható, hogy a második epizód tizenhárom év "késéssel" kerül majd a filmszínházakba. A második felvonás, A víz útja nagyszabású, de a sztoriból vajmi keveset mutató trailerét másfél hónappal ezelőtt már megcsodálhattuk, most viszont végre azt is megtudhatjuk, hogy néz majd ki a filmben az Oscar-díjas Kate Winslet, aki új szereplőként csatlakozik a projekthez.

Lapozz, tudd meg, hogy fest majd az Avatar 2-ben a világsztár!

Winslet és Cameron 25 év után dolgozik újra együtt

Az Empire magazin júliusi számának tematikáját jórészt az Avatat második része határozza meg, így egyáltalán nem véletlen, hogy a címlapon is a film egyik szereplője, a már említett Kate Winslet látható, aki egyébként a Na’vik egyik vezetőjét formálja majd meg a vásznon. Annyi bizonyos, hogy a brit származású hollywoodi színésznőt nem könnyű felismerni a fotón, mindenesetre mi már nagyon kíváncsiak vagyunk, pontosan milyen szerep is hárul rá a 13 év után terebélyesedő Avatar-univerzumban. Érdekesség, hogy az Oscar-díjas színésznő negyedszázaddal ezelőtt, az 1997-es Titanicban dolgozott először - és eddig utoljára - James Cameronnal.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az első Avatar 2,8 milliárd dolláros bevételt produkált, ezzel minden idők legjövedelmezőbb mozgóképévé avanzsált. Vizuális világa tényleg üdítően újszerű volt abban az időszakban, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az Avatar viszonylag rosszul öregedett - azóta ugyanis számos olyan álomgyári látványfilmmel találkozhattunk már, mely a digitális trükkök tekintetében simán felveszi a versenyt James Cameron sikermozijával, ráadásul mára a 3D-technika sem annyira menő már, mint amennyire a 2010-es évek hajnalán volt. Persze biztosra vehetjük, hogy Cameron ismét előrukkol majd néhány valódi meglepetéssel - még az is lehet, hogy egyszer - elődjéhez hasonlóan - az Avatar második részét is technológiai mérföldkőként emlegetik majd a filmtörténészek. Mindenesetre az év végi premier év egyik legfontosabb mozieseménye lesz a műfaj szerelmesei számára, ez nem is vitás.

Egyébként a folytatásokra sem kell majd sokat várnunk, ugyanis Cameronék a második résszel együtt leforgatták a harmadikat is, sőt már a negyedik epizód előkészületeit is megkezdték.

A brit színész 2019 óta él boldog párkapcsolatban. Idén jegyezte el szerelmét, aki szintén szakmabeli, most pedig az is kiderült, hogy hamarosan szülői örömök elé néznek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.