Sztárok

Katalin ismét lenyűgözte a világot: harmadjára vette fel ugyanazt a kabátruhát, most elbűvölőbben festett benne, mint korábban

A hercegné ragaszkodik bizonyos darabokhoz, és köztudott, hogy egy adott ruhát vagy cipőt nem csupán egyszer ölt magára – így történt most is azzal a bizonyos szürke kabátruhával, amit Katalin korábban már kétszer is viselt a nyilvánosság előtt.

A stílus és elegancia megtestesítője egy személyben

Katalin hercegné az, aki mindig, mindenhol tökéletesen néz ki – igaz ez az egész megjelenésére a hajától elkezdve a sminkjén és a kiegészítőin át egészen a ruhájáig és a cipőjéig. Egyszóval a feje búbjától a lábujja hegyéig odafigyel arra, mit visel, mit mivel párosít, és hozzá milyen táskát vagy éppen kalapot húz. A hercegné külsejét tehát az esetek többségében nem érheti szó, nem hiába tartják őt napjaink legnagyobb stílusikonjának, aki az elegancia és a visszafogottság megtestesítője, ugyanakkor mindig tud újat és különlegeset mutatni. Ez történt most is, amikor apósával és anyósával, azaz Károly herceggel és Kamillával karöltve jelent meg egy hivatalos eseményen, ahová harmadjára vette fel ugyanazt a szürke kabátruhát, amit korábban már megfigyelhettek rajta a brit királyi család rajongói. Úgy tűnik tehát, hogy a Catherine Walker darab egy szinte évről-évre visszatérő öltözék Katalinnál, de ezen meg sem lepődünk, hiszen egyrészt mindenkinek megvannak a maga kedvencei, másrészt a hercegnéről köztudott, hogy egy bizonyos ruhát szeret többször is felvenni. Galériánkban mutatjuk, melyikről van szó most!

A hercegné először 2019-ben viselte ezt a Catherine Walker kabátruhát, amikor a királynővel jelent meg egy hivatalos eseményen - úgy tűnik, a szürke darab egyből a kedvence lett, ugyanis egy évvel később ismét magára kapta.
Kattints a további képekért!

A két híresség igazi álompárnak számít, hiszen 45 éves házasságuk alatt a nyilvánosság sosem hallhatta, hogy bármi gond lett volna kapcsolatukban – szerelmüknek pedig 39 évvel ezelőtt meg is lett a gyümölcse fiúk, Tamás személyében.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Utazás
A Védelmi Tanács vasárnapi ülése után magasabb szintre emelték hazánkban a terrorkészültséget - számolt be róla a Magyar Nemzet.
Sztárok
Asta Nielsen a némafilm korszak első európai sztárjaként vonult be a történelembe; kivételes élete volt, ő maga pedig igazi jelenségként ragyogott, akiért csakis rajongani lehetett.
Sztárok
A Nemzet Színésze - aki április 15-én ünnepelte 90. születésnapját - mérhetetlenül büszke két unokájára, Bencére és Enikőre.