Hihetetlen, mit örökölt Katalin hercegnétől György: ezt a titkot senki sem tudta a kis trónörökösről

György herceg sok tekintetben édesapjára, Vilmosra ütött, azonban vannak olyan tulajdonságai, készségei, illetve szokásai, melyeket egyértelműen édesanyjától, Katalintól örökölt – egy ezek közül pedig igencsak különleges.

Szüleit is lenyűgözi vele

Bár jelenleg a rákbeteg Katalin élete legnehezebb időszakát éli, sok erőt nyújt számára az, hogy szeretett férje, a leendő brit király, Vilmos töretlenül vele van, s mindenben támogatja – gyógyulása azonban semmiképpen sem lenne sikeres, ha nem tudhatná maga mellett három gyermekét, Györgyöt, Saroltát és Lajost. Köztudott, hogy a házaspár nagyon szoros, valamint kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol fiaival és egy szem lányával, akik közül a legidősebb testvér idén nyáron már a 11 születésnapját fogja ünnepelni. A lassan kiskamaszkorba lépő György tehetséges sportoló, emellett az iskolában is remekül teljesít, arra pedig már most felkészítik, hogy jó diplomáciai készéggel rendelkezzen, mivel a távoli jövőben egy nap majd ő veszi át a trónt. Van azonban egy titkos tulajdonsága, amit valójában egyedül az édesanyjának köszönhet; részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Vilmos walesi herceg felesége a közelmúltban tudatta a publikummal, hogy rákos elváltozást találtak a szervezetében. Mint utóbb kiderült, Katalin nem önszántából vállalkozott a drámai bejelentésre.

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.
Sztárok
Két meghatározó embert veszített el néhány hónap alatt Falusi Mariann: édesanyját és legjobb barátnőjét, Lang Györgyit. Az énekesnő most őszintén beszélt a gyászról és annak feldolgozásáról.
Lifestyle
Új korszak jöhet a Balaton partján: a kormány tovább szigorítaná a vízparti szabályokat, ami a strandok és a tópart használatát is érintheti. A változtatás részletei még alakulnak.
Lifestyle
Megnyíltak az ügynökakták, de a nevek mellett szereplő rövidítések és kódok értelmezése sem egyszerű. Mutatjuk, mit jelentenek a kartonok jelölései, és mire kell figyelni olvasásukkor, a félreértések...