Legendás szerelem volt az övék: Weöres Sándor négy évtizedig rajongott feleségéért, aki még a költő kicsapongásait is megbocsátotta

Weöres Sándor a XX. századi magyar irodalom egyik legzseniálisabb alakja volt, munkássága pedig mind a mai napig meghatározó elemét képezi a kultúránknak. A legendás költő nem csupán a művészetben tudott kiteljesedni, hanem a magánéletében is, hiszen 40 évig élt boldog és kiegyensúlyozott házasságban Károlyi Amy József Attila-díjas költőnővel.

Semmi sem állhatott közéjük

Károlyi Amy 1909. július 24-én látta meg a napvilágot Budapesten Károlyi Amália Mária Franciska néven. Édesanyja egykor zongoraművésznek készült, s bár tervei a családalapítás miatt végül meghiúsultak, tehetségéből a kis Amy is örökölt, aki már gyermekként felfedezte magában az olvasás és a versírás iránti szeretetét. Később, miután megszerezte magyar-német szakos tanári diplomáját, egy ideig tanárként dolgozott, hamarosan azonban otthagyta a pályát és szabadúszóként próbált megélni. Első verseit Babits Mihály közölte a Nyugat 1940. decemberi számában, írásai pedig Weöres Sándor figyelmét is felkeltették, aki elismerő levelekben fejezte ki csodálatát, ám a háború miatt néhány évnek még el kellett telnie ahhoz, hogy egymásra találjanak – utána azonban már semmi nem állhatot a boldogságuk útjába. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze tündérmesébe illő módon találta meg a párját, szerelmüknek pedig csak a halált vethetett véget.

Leadfotó: Fortepan / Németh László Társaság

Oldalak

Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...