Kiderült, mi Károly és Kamilla hosszú házasságának titka: ezen az egy dolgon múlik a királyi pár évek óta tartó boldogsága

Sokan nem is gondolnák, hogy egy hálószobatitok az, ami miatt hosszú évek óta tökéletesen működik Károly és Kamilla frigye.

Mások is élnek ezzel a trükkel

Sokaknak egyáltalán nem volt váratlan, amikor 2005. február 10-én a Clarance-ház bejelentette, hogy Kamilla és Károly eljegyezték egymást, hiszen a pár szerelme már jóval korábban elkezdődött – kapcsolatuk már akkor komolyra fordult, amikor még mindketten mással éltek házasságban. Károly Dianával, Kamilla pedig Andrew Parker Bowles-al volt együtt, amikor a két fiatal titkos viszonyt kezdett egymással, hiszen már azelőtt is vonzalmat tápláltak a másik iránt, amikor még mindketten szinglik voltak. Károlynak azonban a néhai Erzsébet nem engedte, hogy Kamillát vegye feleségül, mondván a nő nem elég előkelő és nemesi származású hozzá. Diana halálával azonban minden megváltozott: Kamilla és Károly szabadon együtt lehettek, annak ellenére is, hogy a nép nagy részének egyáltalán nem tetszett kapcsolatuk, hiszen mindenki Kamillát hibáztatta azért, hogy Diana és Károly házassága tönkrement. Végül azonban mindenkinek muszáj volt elfogadnia, hogy Károly jövője Kamilla, szerelmük pedig egyszerűen azóta sem múlik, mondhatni nem fog rajta az idő. Ez valószínűleg sok minden miatt így van, de bizonyára hozzájárul a pár egyik hálószobatitka is házasságuk sikeréhez – galériánkban olvashatod a napvilágot látott részleteket!

Idén áprilisban volt 18 éve annak, hogy Károly feleségül vette Kamillát: házasságuk azóta látszólag teljes és boldog, ez pedig többek között egy nagyon fontos dolognak is köszönhető a bennfentesek szerint.
Kattints a további képekért!

Meghan Markle személye rendkívül megosztónak számít: vannak, akik minden lépését és döntését helyesnek találják, míg mások elítélik amiatt, hogy férjével, Harry herceggel karöltve elhagyta a brit királyi családot. No de vajon mi a véleményre erről az egészről a jelenlegi királynénak, Kamillának?

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Az igéző szépségű szicíliai kisvárost sok turista lepi el a főszezonban, az év egyéb hónapjaiban viszont alig-alig akad utazó, aki errefelé venné az irányt. A település most egy ragyogó akcióval...
Sztárok
Gyászol a magyar gasztronómia, mivel meghalt Horváth Rozi, aki ugyebár egy klasszikus szakácskönyvet is az emberekre hagyott, ami rengeteg háztartásban megtalálható.
Sztárok
Molnár Piroska, a Nemzet Színésze igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a világot jelentő deszkákon szinte minden fontos női szerepet eljátszhatott az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor az is...
Utazás
Ha van utazási forma, mely folyamatosan a túlzsúfoltság, a túltelítettség kockázatát hordozza magában, az egészen biztosan a repülés. Ugyanakkor van egy különleges nap, amikor még ettől a kockázattól...
Sztárok
Nem sok 5 éves gyermek büszkélkedhet olyan különleges képességekkel, mint a kis Oscar.
Fashion&Beauty
Létezik egy magyar márka, ami világszínvonalú, kreatív, különleges és tesz a nőkért, a ragyogó mindennapokért, alkalmakért. Viselhetjük a darabjaikat rohanó hétköznapokon, de akár fontosabb,...