Karafiáth Orsolya- interjú a kulturális démonnal

Mit lehet tudni azokról a könyvekről, amiken most dolgozol?

Orsi: Az egyik, ami nekem jelenleg a legfontosabb, egy regény, pontosabban egy regény trilógia, aminek az első része, a Kicsi Lili már nagyjából készen van. A trilógia minden kötete egy-egy nőről szól, a történetek pedig valamilyen módon összekapcsolódnak. Véletlenül ismerkedtem meg ezekkel a női sorsokkal. Közülük ketten meséltek nekem az életükről, és én tudtam, hogy nekem kellenek a történeteik, ha hajlandóak odaadni alapnak, amit átdolgozhatok. Szerencsére beleegyeztek. A harmadik egy számomra ismeretlen nő volt, aki előtte másfél évig levelekkel bombázott. Azt akarta, hogy találkozzunk, mert szerinte az élete jó regényalap lenne. Végül összejött a találkozó, és mikor elkezdett mesélni, éreztem, hogy ez egy olyan élettörténet, amivel érdemes foglalkozni. A másik könyv, amin dolgozom, egy gyerekkönyv, a Macskadémon története, egy verses mese, felnőtteknek-gyerekeknek egyaránt. Mai élethelyzetbe dolgoztam át egy tibeti mondát, ami a pusztító macskadémonról szól. Csak nálam a macskadémon az emberi gyengeségeket felnagyító személy, egy cuki kismacska képében.

Szereted a macskákat?

Orsi: Nagyon! Nekem is van, már 11 éves, fekete, és Rigónak hívják. Húgomnak is fekete macskája van, azok a legjobbak. Már az előző verseskönyvemben is volt egy fekete macska versciklus, és a zenekaromnak is az a neve, hogy Fekete Macska. Egyébként szeretnék egy szfinx macskát, már beszéltünk is egy tenyésztővel, de nem ajánlotta, hogy a 11 éves vadmacskám mellé vigyünk egy kis szfinxet. A következő macskám viszont biztosan az lesz.

Hogy állsz a divattal? Mennyire fontos neked a külsőd?

Orsi: Ilyen tekintetben a normalitáson felül állok, mert állandóan vásárolok. Erről nem tudok leszokni, pedig már voltam miatta pszichiáternél is. Engem valahogy megnyugtat, hogy hatalmas gardróbom van. Hétköznaponként inkább futkosós cuccokban járok, de akkor is figyelmet szentelek a részleteknek: összeválogatom, hogy melyik színt mivel kombinálom, figyelek a rejtett kis kapcsolódásokra, a mintákra, az ékszerekre. Nagy szerencsém van, hogy az ismeretségek révén belecsöppentem a divattervezőkkel való közös munkába. A fellépéseken már nem kell gondolkoznom, hogy mit vegyek fel. Ott van például Németh Anikó és a Manier szalon, a nagyobb gálákra ők öltöztetnek. Neki szoktam is a divatbemutatóit vezetni, meg a fotózásokon a modellje lenni, vagy ahogy ő mondja, a múzsája. Tóth Virággal is szoktunk együtt dolgozni, ő vagány városi cuccokat csinál. Már tervezett szerkókat külön nekem is, még a fellépő macskafejdíszemet is ő készítette. Ők igazi művészek, és imádok velük együtt dolgozni! Ilyenkor az anyagok, formák, színek és minták beleszöknek a szövegbe. De ez fordítva is igaz, hiszen a mi személyiségünk, -a múzsáké- meg a ruhákban köszönnek vissza.

Érdekel, hogy mi számít épp divatosnak?

Orsi: Természetesen követem a divatot, hiszen női magazinoknak dolgozom, így a divatanyagok ott vannak az orrom előtt. De elsősorban mindig az egyediség érdekelt, és nagyon szeretem a jó anyagokat. Egy ruhánál a jó anyag és a jó szabás a fontos, nem feltétlenül az, hogy divatos legyen. Mostanában szerintem sokkal több jól öltözött embert látni az utcán, mint öt évvel ezelőtt. Sokkal bátrabbak lettek.

Már több, mint tíz éve együtt vagytok a pároddal. Mi az, ami fontos neked egy férfiban?

Orsi: Lehet, hogy kissé felületesen hangzik, de nekem a külső is nagyon fontos, az, hogy fizikailag vonzzon, magas legyen, sötét hajú. Egyébként a humor kulcsfontosságú, hogy sokat lehessen vele nevetni. Lényeges, hogy férfias legyen, bár nehéz körülírni, hogy ez pontosan mit is jelent. Nem azt mondom, hogy támasz legyen, mert nekem nincs szükségem támaszra, de valaki olyan, aki egyenrangú félként mellettem áll, közben pedig tud mellettem úgy létezni, hogy békén hagy. Nem bírom az olyan embereket, akik állandóan igényt tartanak a másik társaságára, az a jó, ha elegendő szabadságot is hagynak. Szerencsére az én barátom pont ilyen. Ő is csinálja szabadon a dolgait meg én is, ugyanakkor mégsem széthúzó a történetünk, nagyon is együtt haladunk.

Ennyi elfoglaltság mellett van időd kikapcsolódni?

Orsi: Van, de én istenigazából nem tudok kikapcsolni. Az olvasás valamennyire kikapcsol, bár az se teljesen, mert annyira beleélem magam a könyvekbe, hogy az már pszichés tüneteket okoz. Én is ott vagyok a sztoriban. Ha van időm, nagyon szeretek sétálgatni, és persze aludni. Úgy szoktam csinálni, hogy két-három zűrös hónap után mindig egy olyan jöjjön, amikor nem csinálok semmit.

Mit szoktál olvasni?

Orsi: Az olvasási szokásaim elég érdekesek és változatosak. Az egyik mániám a krimi. Eddig Poirot-ba voltam szerelmes, most meg Perry Masonba. Nagyon szeretem az életrajzokat, a történelmi könyveket, főleg a második világháborúval kapcsolatosakat, meg a romantikus nagyregényeket is. Az újdonságokat is mindig figyelem. A jelenlegi kedvenc szerzőim között biztos ott van Joseph O’Connor és Nick Hornby. Az ízlésvilágom borzasztóan sokszínű, az egészen durva ponyvától kezdve a romantikus történeteken át a nagyon komoly, elmélyülős könyvekig minden jöhet. Az olvasás nekem tényleg olyan, mint a levegővétel.