Kamilla 45 éves, ritkán látott lánya le sem tagadhatná édesanyját: elképesztő a hasonlóság a királyné és Laura között

Csak kevesen tudják, de Kamillának van két gyermeke első házasságából, méghozzá egy fiú és egy lány – utóbbi hihetetlenül hasonlít az újdonsült királynéra.

A ritkán látott gyermekek

2005 áprilisában nem csupán Károly kapott új társat azzal, hogy feleségül vette Kamillát, de Vilmos és Harry is szereztek magukat két új tesót, hiszen Camilla Parker Bowles-nak első házasságából született két gyermeke is. A mostanra már királyné címet viselő Kamilla 1973-ban ment férjhez Andrew Parker Bowles őrnagyhoz, ám 25 év házasság után a frigyet 1995-ben végül felbontották. Ekkor már nagyjából mindenki tudta, hogy mi is lehetett az oka a válásnak: Károly. Az akkor még csak hercegi rangot viselő férfinak ugyanis napvilágot látott legféltettebb titka, amely nem volt más, minthogy Dianával való egész kapcsolata alatt viszonyt folytatott a házas Kamillával – amikor a románc kiderült, Károly is elvált nejétől, Diana halála után pedig lényegében már nem volt semmi akadálya annak, hogy a herceg együtt legyen Kamillával, amit 2005-ben hivatalossá is tettek egy esküvővel. Azóta eltelt 18 év, Károly és Kamilla pedig immár Nagy-Britannia uralkodói párjává lépett elő – de vajon mi lett ez idő alatt a királyné két gyermekével, Tommal és Laurával? Nos, a testvérpár mindkét tagja lassan betölti az 50-et, Laura pedig az évek múlásával egyre jobban hasonlít édesanyjára. Galériánkban mutatjuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bár Harry megkímélte a királyi családot a feszült helyzetektől, nagyon úgy tűnik, hogy mégsem zajlott olyan simán és békésen a koronázás, mint ahogyan azt gondoltuk.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a mindössze 24 éves színésznő ruhája lángra kapott, és az...
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.