Szörnyű tragédia vetett véget mindennek: képtelen volt feldolgozni fia elvesztését a legendás műsorvezető, a bánat örökre összetörte

Johnny Carson a The Tonight Show házigazdájaként évtizedeken át a televíziózás nagyágyúja volt, sikert sikerre halmozott, ám a magánéletét egy szörnyű tragédia árnyékolta be, amely végül arra késztette, hogy hátat fordítson a rivaldafénynek.

Tragédia nyomta a lelkét

John William Carson 1925. október 23-án látta meg a napvilágot az iowai Corningban: már fiatal korában egyértelmű volt, hogy előadóművészi véna csörgedezik az ereiben, hiszen bárkit képes volt megnevettetni – 12 évesen szert tett egy bűvészkészletre, családtagjait pedig naponta szórakoztatta kártyatrükkökkel és egyéb produkciókkal. Később fellépéseket is vállalt, sőt helyik vidámparkokban, valamint megyei vásárokon is lenyűgözte a közönséget, 18 évesen azonban felhagyott bűvészkedéssel és csatlakozott az Egyesült Államok Haditengerészetéhez. A háború után kommunikációs tisztként szolgált, a titkosított üzenetek dekódolásáért felelt – elmondása szerint katonai pályafutásának csúcspontja az volt, amikor az amerikai haditengerészeti miniszternek bűvészmutatványt mutatott be. Végül kilépett a hadseregből, mivel rájött, hogy a szórakoztatóiparon belül szeretne karriert befutni – álmai pedig valóra váltak. A háború után rádiózásba kezdett, majd áttért a televíziózásba, és Jack Paart követve a Tonight című késő esti talkshow házigazdájaként tűnt fel. Műsora már az 1960-as évek végén sikeres volt, az 1970-es években pedig ő maga amerikai ikonná vált, és egészen az 1992-es visszavonulásáig az is maradt. A sors iróniája, hogy a férfi, aki mindenki arcára mosolyt csalt, élete végéig szenvedett egy szörnyű tragédia miatt…

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Pierce Brosnan a mai napig nem tudta igazán feldolgozni, hogy szeretett felesége és lánya is a petefészekrák áldozata lett – Cassandra Harris és Charlotte Brosnan gyönyörű nők voltak, ám idejekorán távoztak az élők sorából.

Leadfotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...