Sztárok

Csodás meglepetésben részesített egy Down-szindrómás ukrán menekültet az Öngyilkos osztag sztárja

John Cena - akit nemcsak színészként, hanem pankrátorként is ismerhet a közönség - bebizonyította, hogy a zord külső hatalmas, érző szívet takar.

Halmozza az állásokat

A 45 éves John Cena igazi multitalentumnak számít a tengerentúli szórakoztatóiparban: a nagyközönség egyszerre ismerheti mint profi pankrátort, hollywoodi színészt, rappert és televíziós személyiséget. Persze olybá tűnhet, e számos tevékenység már önmagában is kizárja, hogy Cena bármelyikben is igazán elmélyülhessen, de az igazság mégsem ez. A celebritás például meglehetősen komoly színészi munkássággal rendelkezik, már az ezredfordulón kamerák elé állt, azóta pedig olyan nagyjátékfilmekben bukkant fel, mint a Szűzőrség, a Megjött apuci, a Dolittle, a Halálos iramban kilencedik része vagy a tavalyi esztendő egyik leginkább trendtörő szuperhősfilmje, az Öngyilkos osztag, melyben Christopher Smith / Békeharcos szerepét öltötte magára.

Cena ugyanakkor pankrátorként is jelentős sikereket ért el: összesen 26 bajnoki cím tulajdonosa, 13-szoros WWE világbajnok, háromszoros nehézsúlyú világbajnok, ötszörös WWE United States bajnok, a sor pedig a végtelenségig folytatható lenne.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ezek után joggal merül fel a gyanú azokban, akik a híresség munkásságát közelről nem ismerik, hogy Cena meglehetősen szikár, kemény jellem. A valóság persze egész más: a színész-pankrátor a minap ékes bizonyságát adta, hogy a zord külső hatalmas, érző szívet takar.

Fotó: Albert L. Ortega / Getty Images

Lapozz tovább a folytatáshoz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Sztárok
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés...
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...