Sztárok

Felfoghatatlan veszteség érte Meryl Streepet: a színésznő nagy szerelme egy borzalmas betegség következtében hunyt el

A diagnózis, amire senki sem számított

Meryl tehát akkor ismerkedett meg leendő férjével, miután elvesztette első nagy szerelmét: a színésznő még 1976-ban ismerkedett John Cazale színésszel, amikor egy Shakespeare darab meghallgatásán találkoztak New Yorkban. Meryl ekkor a húszas éveiben járt, Cazale pedig 14 évvel volt idősebb nála, mégis szerelem volt első látásra a nagy korkülönbség ellenére is. „Teljesen más volt, mint bárki, akivel korábban találkoztam. Imádtam benne, hogy olyan emberi, és kíváncsi más emberekre is, akikkel mindig, minden körülmények között együtt tudott érezni. Ezek voltak a legfőbb sajátosságai, amelyek miatt beleszerettem” – nyilatkozta Cazale-ról Streep. A férfit csakugyan lenyűgözte a gyönyörű Meryl: „Amikor Cazale szerepelt abban a darabban, semmi más nem érdekelte őt, semmire sem tudott figyelni, csak Streepre – az egyetlen dolog, amiről mindenkinek beszélt, az ő volt” – emlékezett vissza egykori barátja érzéseire Marvin Starkman színész. A pár tehát három boldog évet töltött együtt, szerelemben, miközben egymás oldalán játszottak a színházi darabokban és a filmekben – Cazale egészsége azonban egy idő után hirtelen romlani kezdett. Nem sokkal később, 42 évesen tüdőrákot diagnosztizáltak nála, ám röviddel ezután még felajánlották a színésznek a The Deer Hunter című filmben az egyik szerepet, amit annak ellenére fogadott el, hogy ekkortájt már nagyon gyengének érezte magát. Streep szerelme kedvéért szintén úgy döntött, hogy közreműködik a filmben, csak azért, hogy közel maradhasson beteg szerelméhez.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...