Egy melegszívű francia csibész - Jean-Paul Belmondo élete és munkássága

Színészkedni kifulladásig

Belmondo az ötvenes évek végén egyre több filmben szerepelt - 1958-ban, a Légy szép, és tarts a szád! címűben egy feltörekvő, akkor még ismeretlen színésszel, Alain Delonnal osztozott a vásznon. A dekád alkonyán következett a francia újhullám zászlóbontása, s a modern európai művészfilm egyik legfontosabb irányzata hamar magával sodorta a zöldfülű Belmondót is. Először Claude Chabrol Kettős küldetésben című 1959-es filmjében szerepelt, ám ez még nem hozta meg számára az áhított sikert, de aztán jött az 1960-as Kifulladásig, a fiatal (romantikus) modernizmus emblémafilmje, Jean-Luc Godard kultikus rendezése, mellyel Belmondo azonnal filmtörténelmet írt. Az amerikai film noir elemeit idéző - ám azokat alaposan kiforgató - bűnügyi história az egész világot meghódította. Nemcsak a direktor vallomásossága és újszerű filmnyelvi eszközei keltették fel a publikum figyelmét, de az ifjú Belmondo alakítása is. Cél nélkül lázadó, kallódó fiatalemberként már ekkor égette a vásznat a tekintetével: a benne rejlő őserő megdelejezte a nézőket. Belmondo 1960-ban, a Kifulladásig premierjének évében Vittorio De Sica Egy asszony meg a lánya című filmjében is szerepelt, méghozzá Sophia Loren oldalán. Többször dolgozott együtt Jean-Pierre Melville rendezővel (Léon Morin, a pap; Az áruló; Az utolsó kalandor), de korán meglátták benne a komédiást is: 1962-ben már Henri Verneuil Majom a télben című alkotásában szerepelt.

Belmondo 1965-ben újabb Godard-filmben szerepelt: a Bolond Pierrot szintén filmtörténeti klasszikussá nőtte ki magát. Ebben a színész egy boldogtalan írót játszik, aki hátrahagyja megunt életét, hogy egy babysitter (Anna Karina) társaságában őrültebbnél őrültebb szituációkba keveredjen. Ugyanakkor Belmondo nemcsak az újhullámos ifjú titánokkal kollaborált, folyamatosan sziporkázott kommersz filmekben is, például a Cartouche-ban (1962), a Két nap az életben (1964), a Riói kalandban (1964) vagy a második, Delonnal közösen készített mozijában, a Borsalinóban (1970). A hatvanas évek derekán már nemzetközi produkciókba is hívták, ilyen volt például a Párizs ég? (1966) és a Casino Royale (1967) című James Bond-paródia. 1969-ben Truffaut A Mississippi szirénje című rejtélyes - ugyanakkor hitchcocki ihletettségű - melodráma-krimi egyvelegében tűnt fel Catherine Deneuve partnereként.

Lapozz, a portré nem ért véget!