Egy melegszívű francia csibész - Jean-Paul Belmondo élete és munkássága
Mindenki azt hitte, hogy örökké fog élni. Bizonyos értelemben átlépett a halhatatlanságba, hiszen a filmszalag és a digitális technika megőrzi alakját, mégis nehéz lesz megbarátkozni egy világgal, melynek Jean-Paul Belmondo többé már nem része. Delon inkább egy megelevenedett antik szoborra hasonlított, akit messziről kémlelt a közönség, Belmondo viszont a haverunk, a cinkosunk, a szövetségesünk volt. Épp ezért egy kicsit mi is vele haltunk.
Színészzseni és férfiikon egy személyben
88 évesen elhunyt Jean-Paul Belmondo, minden idők talán legnagyobb francia filmsztárja. Elcsépeltnek hatnának az ilyenkor kötelezőnek számító frázisok: "pótolhatatlan veszteség", "hatalmas űrt hagyott maga után", "halála az egész világot megrázta". Belmondo, ez a melegszívű francia csibész kifordította sarkából a (francia) filmművészetet, szeretnivaló, élveteg bohócként és tipródó drámai hősként egyaránt nemzedékek egész sorát préselte nagyon mélyre a mozikszékbe, de ami talán legalább ennyire fontos: utánozhatatlan ikonná vált. És az ő esetében ez a jelzős szerkezet nem csupán merő udvariaskodás. Belmondo tényleg azt jelentette a franciáknak, amit az amerikaiaknak mondjuk Humphrey Bogart. A nyers férfierő, a stílus és a szellemesség elbűvölő egyvelegéből, gyúanyagából születtek mindketten. Saját nemzetük - és a nagyvilág - közönsége számára a huszadik századi férfisztár szinonimáivá váltak, bebizonyítva, hogy egy markáns, durva szabású arc és egy cinikus félmosoly olykor tengernyi érzelmet takar.
Jean-Paul Belmondo 1933. április 9-én született a franciaországi Neuilly-sur-Seine-ben, Paul Belmondo szobrász gyermekeként. A majdani világsztár meglehetősen gyengén teljesített az iskolában, viszont a boksz és a futball iránt különös lelkesedést mutatott. Húszas éveiben aztán a színjátszás felé fordult a figyelme. Párizsban tanulta a színészmesterség alapjait, és bár tanárai kezdetben nem voltak elragadtatva a teljesítményéről, az ötvenes évek első felében megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson a színpadon. Akár színházi színész is válhatott volna belőle, ha az évtized közepén nem fedezik fel a filmesek.