Sztárok

Óriási lánggal égett, pislákolva hunyt ki az első magyar filmcsillag: súlyos betegség lett Jávor Pál végzete

Százhúsz évvel ezelőtt született Jávor Pál, az első magyar filmsztár, a harmincas évek hazai filmművészetének utolérhetetlen figurája. Hosszú, göröngyös utat járt be, míg a szakma csúcsára érkezett, mindennapjait folyton botrányok kísérték, ezerszer kellett újrakezdenie, majd életét megpecsételte hirtelen jött betegsége: a gyomorrák.

Nagykanállal falta az életet

Százhúsz esztendővel ezelőtt, 1902. január 31-én született Jávor Pál, a filmvászon első magyar férfisztárja, aki kifogástalan megjelenésének, jellegzetes színészi karakterének, rugalmasságának és humorának köszönhetően hódíthatta el magának e megtisztelő titulust. Kezdetben egyszerű, klasszikus férfihősöket formált meg, később viszont - óriási nehézségek árán - a drámaibb, rétegzettebb szerepek is rátaláltak. Göröngyös utat járt be, míg a színészi szakma tetejére érkezhetett, s életében szinte egymás után jöttek a lejtők és az emelkedők. Úgy élt, akár a mai rocksztárok: szilaj, szenvedélyes és bohém természet volt, imádta a dorbézolást, a mulatozást, az ivást és a nőket. Nem csoda, hogy a botrányok sem kerülték el Jávor Pált, persze megszámlálhatatlanul sok esetben nyilvánult meg a művész legendás lovagiassága és emberszeretete is. Dacára annak, hogy több mint hatvan évvel ezelőtt távozott az élők sorából, Jávor ma is a hazai közönség kedvence.

A most következő összeállításunkban felvillantnunk néhány érdekes fejezetet a színművész életútjából, majd felidézzük a szomorú véget is: Jávor Pál életének utolsó szakaszát, melyet megpecsételt hirtelen jött, rettegett betegsége, a gyomorrák.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Richard Nixon hajdani amerikai elnök felvette az ellenségei listájára, karrierje során rengetegszer tévesztették össze Marlon Brandóval, és kezdetben úgy érezte, első filmje a világ legrosszabbja: összegyűjtöttük a legizgalmasabb érdekességeket minden idők egyik legnagyobb mozisztárjával, a 97 éve született Paul Newmannel kapcsolatban.

Leadfotó: Fortepan

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.