Sztárok

Hónapok óta nem lehetett hallani Jáksó Lászlóról, ezzel foglalkozik most a népszerű műsorvezető

Teljesen mással foglalkozik

Az utóbbi években már alig láthattuk a képernyőn a közkedvelt rádiós és televíziós műsorvezetőt. Amióta a nyilvánosságtól elvonultan él, programozással foglalkozik. „A programozás igazából mindig is nagy szerelem volt nekem, most főként vállalatirányítási rendszereket tervezek. Sokan nem is gondolnák, valójában mennyire kreatív szakma ez, én nagyon szeretem” – árulta el a Blikknek a műsorvezető, akinek tetszik, hogy jelenlegi állása szöges ellentéte a korábbinak. „A médiában ordítva mutogatja magát az ember, a programozást meg egyedül, csendben csinálom. Nem tervezem a visszatérést, mert egyszerűen nincs most olyan műsor, amelyben el tudnám képzelni magam. Teljesen elégedett vagyok az életemmel, ráadásul most itthon maradhatok, és itthonról dolgozhatok, amit a médiában nem nagyon tehettem volna meg, az egészségünk pedig mindennél fontosabb” – mondta el a médiaszakember.

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.