Tragédiák sorozata árnyékolta be Jackie Kennedy életét: iszonyú, mennyit szenvedett az imádott First Lady

Jackie Kennedy egy személyen testesítette meg az eleganciát, a nőiességet, a kecsességet és az ízlésseséget, nem csoda, hogy Amerika-szerte rajongtak érte. Az imádott First Lady élete látszólag maga volt a tökély, a kulisszák mögött azonban mindennapjait szomorúság és magány árnyékolta be.

Az idill csak látszat volt

Jackie Kennedy 1929. június 28-án született a Long Island-i Southamptonban, egy jómódú, francia gyökerű, katolikus családban, édesapja gazdag bankár volt. Amikor szülei 1940-ben elváltak, Jackie édesanyjánál maradt; iskoláit a Vassar Egyetemen végezte, de egy évet a Sorbonne-on is tanult, főleg vallástörténettel és Shakespeare műveivel foglalkozott. A szépséggel és intelligenciával megáldott lány tanulmányai után fotós és újságíró lett a Washington Times-Heraldnál, itt bízták meg, hogy írjon cikket egy fiatal massachusettsi politikusról, John F. Kennedyről. 1951 elején, egy partin ismerkedtek meg, és Jackie kezdetben nem vette komolyan a fiatalembert, aki arról beszélt, hogy ő lesz az Egyesült Államok elnöke – ám egy év múlva szenátor volt, két esztendővel később feleségül vette szíve választottját, 1960 novemberében pedig az Egyesült Államok elnöke lett. Jackie mindössze 31 évesen egy csapásra a 20. század egyik legismertebb és leginspirálóbb női alakja lett, akinek látszólag idilli, csillogó életére semmi sem vetett árnyékot – ám mindez csak színjáték volt, a First Lady ugyanis rengeteget szenvedett a négy fal között. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Kennedy-család egyetlen élő férfitagja, John Schlossberg számára hatalmas megtiszteltetés, amikor néhai nagyapjához hasonlítják: John Fitzgerald Kennedy egyetlen fiúunokája komoly felnőtt férfivá érett, ráadásul nemcsak ambiciózus és sikeres, hanem feltűnően sármos is.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...