Ismerd meg Kulka János két kedvenc receptjét

Ezúttal egy nagyszerű színész, Kulka János lesz Mautner Zsófi vendége az Ízes életben. A július 15-i hétfői adásban János két kedvencét fogják elkészíteni: a citromos álom nevű édességet, valamint egy tükörtojásos-baconös rukkolasalátát. Méghozzá nem kevés mosollyal körítve.

"A főzés is megtanulható"

Kulka János amellett, hogy kiváló színész, szakácskönyvszerző is. Önételrajz címmel megjelent kötetében kedvenc receptjeit írta le, miközben a lapokon élete is az olvasók elé tárul.

„Sokat éltem egyedül, idővel eluntam a vendéglőket és a színházi büfét. Kaptam egy szakácskönyvet, és elkezdtem belőle ezt-azt megcsinálni. Rájöttem, a főzés is megtanulható, olyan mint egy szerep, vagy egy koreográfia” – meséli Kulka János, majd megdicséri Zsófi “kuktát”, aki a citromos álom elkészítéséhez asszisztál neki: „Jó nézni, ahogy dolgozol!”

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Kiderült, a Kossuth-díjas színész kifejezetten kedveli az édességet, bár mint mondja, saját magának főzni nem akkora szórakozás, de szokott és szeret is kísérletezni a konyhában. A citromos álom receptjét családi körből kapta, és azért készíti előszeretettel, mert “elképesztően egyszerű megcsinálni”.

„Jánossal kölcsönösen nagy rajongói és tisztelői vagyunk egymásnak. Büszke vagyok arra, hogy tavaly én mutathattam be a szakácskönyvét. Ráadásul a citromos álom receptjét az elmúlt nyáron vagy harmincszor készítettem el, szerintem zseniális” – tette hozzá Zsófi.

A színész – ha teheti – egy ráérős szombat vagy vasárnap reggelen szívesen összeüt egy adag rukkolasalátát tükörtojással és sült bacon szalonnával. János reggelijét valamint a könnyű, savanykásan-édes álomdesszert receptjét érdemes lesz jegyzetelni hétfő reggel 9:15-től, valamint 13:40-től.

Fotók: sajto-foto.hu; egeszsegtukor.hu; kulkajanos.hu

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
Ha ezt elmulasztjuk, akkor könnyen érvénytelen lehet a TAJ-számunk, és nem kapunk orvosi ellátást Magyarországon.
Utazás
A közösségi közlekedés különböző formái egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert Magyarországon, viszont a vonatokon és buszokon felejtett tárgyak száma is emelkedik.
Lifestyle
2025 elején is tovább pörög a hazai autópiac, tavalyhoz képest megnyugtató mértékben emelkedett a friss forgalomba helyezések száma, és ismét csúcsra tört egy, a magyarok szemében már régóta...
Egészség
Gondoltad volna, hogy van egy olyan különleges illat, amely tudományosan bizonyítottan javítja a kognitív funkciókat, beleértve a memóriát és a döntéshozatali képességet, mivel az illóolajában...
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt bolgár látnok előre megjósolta, mely csillagjegyek remélhetnek szakmai és magánéleti sikereket a 2025-ös esztendőtől.
Lifestyle
Ezt a képrejtvényt tényleg csak azok tudják megfejteni, akik fantasztikus megfigyelőképességgel és tökéletesen működő ösztönökken rendelkeznek.