Vilmos megkapta a kényes kérdést, amiről sok lányos apuka csak hallgat: a herceg válasza nagy visszhangot keltett

A közéleti szerepvállalás, a családi értékek és a társadalmi párbeszéd fontossága állt annak a különleges találkozónak a középpontjában, amelyen Vilmos herceg meglepően személyes témákat is érintett – a leendő király többek között arról is beszélt, hogy egy nap fontos, elkerülhetetlen beszélgetés vár majd rá és lánya, Sarolta hercegnő között.
Nyíltan bekapcsolódott a párbeszédbe
Vilmos hercegnek igencsak mozgalmas időszaka van, naptára szinte minden napra tele van tűzdelve programokkal – nemrég például részt vett egy, Kelet-Londonban megrendezett eseményen, ahol a Diana Legacy Award díjazottjaival a találkozott. A rendezvény a fiatal generáció társadalmi szerepvállalását és kezdeményezéseit helyezte fókuszba, a beszélgetések pedig messze túlmutattak a szokásos udvariassági körökön, hiszen a jelenlévő fiatalok olyan kérdéseket vetettek fel, amelyek napjaink társadalmát leginkább foglalkoztatják: a közösségek összetartó erejét, a nemek közötti egyenlőséget, a fiatalok mentális egészségét és az online világ hatásait. A herceg nyitottan és érdeklődően kapcsolódott be a diskurzusba, ami sokak szerint ismét megmutatta emberközeli oldalát. A trónörökös úgy fogalmazott, hogy bár a világ gyakran megosztottnak tűnik, az emberek alapvető vágyai és szükségletei meglepően hasonlóak – legyen szó biztonságról, szeretetről, egészségről, tiszteletről vagy boldogságról, ezek azok az értékek, amelyek mindenkit összekapcsolnak.
A résztvevők szerint különösen megható volt, amikor Vilmos a helyi közösségek vezetőiről beszélt: szerinte ők jelentik a társadalom valódi gerincét, hiszen nap mint nap azon dolgoznak, hogy környezetük jobb, biztonságosabb és összetartóbb legyen. A találkozó hangulata végig közvetlen és oldott maradt, ami lehetőséget adott arra, hogy a fiatal aktivisták olyan kérdéseket is feltegyenek, amelyek egyébként ritkán kerülnek szóba egy királyi család tagjával folytatott beszélgetés során. Így történhetett meg az is, hogy Vilmos az uralkodó famíliától nem megszokott módon egy igencsak kényes kérdéssel kapcsolatban is teljesen őszintén nyilvánult meg, pedig lányos édesapaként számára nem túl komfortos témáról volt szó…




























