Alec Baldwin lánya kiakasztotta az Instagramot: anyaszült meztelenül pózol friss fotóján

Szexuális erőszak és abortusz: Ireland Baldwin szívszorító titkai
Ireland Baldwin legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor - arra válaszul, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság a tagállamok jogkörébe utalta az abortusz tilalmának jogát - a TikTokon őszintén bevallotta: kamaszkorában megerőszakolták.
"Abban az időben egyetlen árva léleknek sem mondtam el, hosszú évekig magamban tartottam. Az egyetlen ember, aki tudott a dologról, az a nővér volt, aki nem sokkal később ellátott. Az akkori pasimnak sem számoltam be róla. A szüleimnek sem. Meg senki másnak" - nyilatkozta az évekkel ezelőtti esetről a 26 éves modell.
Ireland később az italhoz menekült, és belevetette magát a féktelen bulizásba, hogy szabaduljon a keserű emléktől. Elmondása szerint ezután több toxikus baráti- és párkapcsolata is volt, majd később terhes lett az egyik szerelmétől, de úgy döntött, elveteti a magzatot. Kapcsolatuk épp súlyos hullámvölgybe jutott, a férfi pedig világossá tette, hogy nem szeretne kisbabát.
"Azért döntöttem a terhességmegszakítás mellett, mert nagyon jól tudom, milyen az, ha két egymást gyűlölő ember közé születik egy kisbaba. Megtarthattam volna, és esetleg örökbe adhattam volna? Talán igen, talán nem" - fogalmazott Ireland, aki ma is elégedett a döntésével. "Magamat választottam, és ma újra így tennék. A te életed, a te döntésed" - tette hozzá a 26 éves modell.
A 23 éves Meadow Walker az amerikai Legfelsőbb Bíróság közelmúltbéli, a terhességmegszakítás szigorításának keretet teremtő döntése kapcsán állt elő személyes történetével.


























