Sztárok

Így néz ki ma Julie Christie, a Doktor Zsivágó sztárja - Fotók

A népszerű, olasz-amerikai romantikus dráma gyönyörű főszereplője ma ünnepli 81. születésnapját. Az Oscar-díjas színésznő iskolapéldája lehetne annak, hogyan kell méltósággal, mégis szépen megöregedni.

Nem fog rajta az idő

81 évvel ezelőtt, 1941. április 14-én látta meg a napvilágot Indiában Julie Christie angol színésznő, aki a 60-as, 70-es évek egyik legvonzóbb női karaktere volt, és akiért versenyeztek a korabeli, nagynevű filmstúdiók. A legtöbben bizonyára a Doktor Zsivágó című történelmi filmből ismerhetik, amelyben Omar Sharif mellett a női főszerepet, Larát játszotta. Pályája során összesen négy alkalommal jelölték Oscar-díjra a legjobb színésznő kategóriában: 1966-ban a Darlingért, 1971-ben a McCabe és Mrs. Millerért, 1997-ben az Afterglow című filmért, valamint 2008-ban az Egyre távolabb című filmért - díjra azonban csak az első jelölését váltotta. A többi között egy-egy Golden Globe- és BAFTA-díjjal is büszkélkedhet - valamint azzal, hogy plasztikai beavatkozások nélkül, 81 éves korában is egy csinos, elegáns nő, aki meg tudta őrizni született báját a kora előrehaladtával is.

Még veszíteni is elegánsan tudott

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kevesen tudják, de sok volt a szakmai ellenlábasa: eredetileg őt szemelték ki a legelső Bond-lánynak az 1962-es Dr. No című filmbe, de az egyik producer megvétózta a döntést. Az ok gyakorlatilag nevetséges volt, mivel Chrisite a kor egyik irigyelt szexszimbóluma volt, azonban a filmes mégis kitartott az álláspontja mellett, hogy a színésznő mellbősége nem elegendő Honey Rider szerepéhez, ezért végül Ursula Andress kapta meg a lehetőséget arra, hogy bizonyítson. Christie méltósággal viselte, hogy a "mellbedobás" miatt alulmaradt, de továbbra is számtalan filmben szerepelt és a színészet mellett a politikai szerepvállalás is meghatározó volt az életében. A fiatalabb generáció pedig onnan ismerheti, hogy ő alakította a Harry Potter-filmekben Madame Rosmertát.

Lapozd fel a galériát Julie Christie fotóiért!

„Nők, mindent neki köszönhettek!” – a francia újságok túlzás nélkül írhatták ezt a szalagcímet 35 évvel ezelőtt, Simone de Beauvoir halálakor. A feminista író és gondolkodó párjával, Jean-Paul Sartre egzisztencialista filozófussal korának ikonikus alakjaivá váltak és eszméik mind a mai napig meghatározzák azt, hogyan a társadalom a női szerepekről vélekedik.

Leadfotó és fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.