Sztárok

Hófehérke-botrány: Az év legnagyobb filmes bukásának háttérsztorija

Megosztó vélemények

Peter Dinklage – aki maga is törpeséggel él – nyíltan bírálta a projektet: a hét törpe barlangban élő, mesei figuráit „hátrafelé mutató”, idejétmúlt sztereotípiának nevezte. A Disney közleményben igyekezett menteni a helyzetet, hangsúlyozva, hogy egyeztettek a törpeségükkel élő közösségek képviselőivel, hogy elkerüljék a sértő ábrázolást. A stúdió azonban újabb támadások célpontjává vált, miután kiderült, hogy a törpéket CGI-lényekre cserélték – sokak szerint ezzel valódi színészektől vették el a munkalehetőséget Ezenkívül a film gyártása közben számos pénzügyi probléma felütötte a fejét: a költségvetés 270 millió dollár fölé nőtt, majd a hollywoodi író- és színészsztrájkok miatt a premiert is egy évvel elhalasztották.

Mindez azt az érzetet kelti, hogy a Disney maga sem bízott teljesen a film sikerében. Az elővételes jegyértékesítés például csupán két héttel az amerikai premier előtt indult el – összehasonlításképp: a stúdió legutóbbi nagy dobásai, a Mufasa: The Lion King és a Kis hableány esetében már egy hónappal korábban meg lehetett venni a jegyeket. A visszafogott amerikai premierre pedig azt mondták, hogy „inkább egy családbarát, ünnepi hangulatú délutáni eseményt” szerettek volna, amely jobban illik a film hangulatához és célközönségéhez. A bemutató hetében a kötelező mosoly még kitartott: Zegler és Gadot együtt pózoltak a rendező, Marc Webb oldalán. Zegler egy Allure-interjúban már meglehetősen médiatudatosan, a tolerancia és kedvesség fontosságát hangsúlyozta: „Hófehérke a kedvességet választja, mégis képes változást hozni. A hatalom sokféleképpen megmutatkozhat. Remélem, a következő években egy új korszak kezdődik – a kedvesség és elfogadás korszaka.”

Bár a negatív sajtóvisszhang rányomta a bélyegét az indulásra, a történet még nem zárult le. A kritikai fogadtatás vegyes, de nem teljesen ellenséges: a Hollywood Reporter „többnyire elbűvölő” frissítésként emlegette a filmet, míg a New York Times egyszerűen csak „tökéletesen elfogadhatónak” nevezte.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lead: Frank Micelotta / Getty Images

Forrás: The Guardian

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.