Sztárok

Nem titkolja: Hevesi Tamás betegsége miatt hozott komoly döntést

Augusztus 26-27-én tartják Budapesten a 21. Vegetáriánus Fesztivált, melynek arca hazánk egyik leghíresebb vegetáriánusa, Hevesi Tamás. Az énekessel a vegetáriánus életmódról beszélgettünk.

„Annak idején láttam, amint apám elvágja a csirke nyakát, de voltunk disznóvágáson is. Sokkoló volt, engem ettől kiráz a hideg”

Milyen okai voltak annak, hogy a húsevő életmódot vegetáriánus életmódra cserélte?

Sok oka van annak, hogy harminc évvel ezelőtt vegetáriánus lettem. Az egészségügyi oka, hogy harminckét éve cukorbeteg vagyok. Miután jobban utánanéztem a betegségnek, kiderült számomra, hogy az a legfontosabb, hogy elkerüljem az érszűkületet. Az emberi szervezetben a szénhidrát cukorrá alakul és gyűlik, ez elkerülhetetlen. Az azonban nem az, hogy elkerüljem az állati zsiradék lerakódását. Nyilván úgy, hogy nem eszem állatot. Életmódváltásom legfontosabb oka tehát az volt, hogy az érfalaimat védjem a telített zsírsavak nagy mennyiségű bevitelétől. Lelki oka az kettő is volt. Az egyik, hogy az emberiség öli az állatokat, holott más út is van, mint például az enyém. Hozzátenném, hogy sokkal jobb a vérképem, amióta vegetáriánus életmódot folytatok. Amikor húsevő voltam még, sok minden nem stimmelt. A másik, hogy annak idején láttam, amint apám elvágja a csirke nyakát, de voltunk disznóvágáson is. Sokkoló volt, engem ettől kiráz a hideg. Egy nyáron diákmunkásként dolgoztam a Gyulai Húskombinátban, borzalmas volt, amiket láttam. Pedig akkor még ettem húst. Ez vezetett ahhoz, hogy úgy gondoljam, nem szeretném, ha miattam egy állatot is leölnének.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Harminc évvel ezelőtt még annyira sem volt elterjedt, ismert vagy elfogadott a húsmentes táplálkozás, mint manapság. Hogyan ismerkedett meg a vegetarianizmussal?

Nehéz volt, hiszen akkoriban még nem volt internet, sem bioboltok. Nem volt semmilyen olvasmány erről. Az ember saját magában lévő igényessége dönthetett arról, hogy megpróbál-e egy olyan életmódot, amit aztán a teste meghálál. Ehhez tehát kell igényesség. Szalámis zsömlét is étkezhetünk, az is jó valakinek, de lehet ezt másképp. Most nem a pénzről beszélek, hanem például arról, nem mindegy, hogy mirelitet veszünk vagy frisset. Én például imádom a gyümölcsöket, a mai reggelim görögdinnye volt és őszibarack.

Vallási okok egyáltalán nem játszottak közre?

De, hogyne. Olyan országokban jártam a világban, ahol azt éreztem, hogy mennyivel tisztábbak az emberek. A lelkük, a gondolkodásuk tisztább. „Az vagy, amit megeszel” – ugye van ez a mondás. Ilyenkor mindig el szoktam mondani, hogy inkább vagyok zöld brokkoli, mint egy rózsaszín malac. Muszáj táplálkoznunk ahhoz, hogy élhessünk, de nem muszáj ölnünk érte. Van szívünk, van agyunk, hogy ezt átgondolhassuk.

Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A hollywoodi író és rendező egy Netflixes sorozatra kapta a pénzt, de helyette luxusautókat, és egyéb dolgokat vásárolt.
Sztárok
A világhírű teniszező, Novak Djokovic megmutatta, hogyan tudsz kánikula közepén elegáns maradni.
Egészség
A klímának vannak egészségügyi kockázatai, ha valaki rosszul használja, és még a szemed is begyulladhat.
Sztárok
Sok évnyi titkolózás és találgatás után végre hivatalosan is megerősítették a Hollywoodot régóta lázban tartó pletykát. Cara Delevingne egy exkluzív interjúban nyíltan beszélt arról, hogy valóban...
Egészség
Az 1-es típusú cukorbetegség hirtelen és drámaian léphet be a mindennapokba, ha nem ismerjük fel időben a szervezetünk vészjelzéseit. Most eláruljuk, melyik az az öt legfontosabb, kezdetben...
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...