Emlékszel még a Házibuli tündérszép főszereplőjére? Szédületes, hogy fest ma, 43 évvel a film után Sophie Marceau

A világhírű francia színésznő november 17-én töltötte be az 57-et, és még mindig éppoly remekül fest, mint annak idején, amikor tizenévesen ismertté vált a Házibuli, valamint a Házibuli 2. – A házibuli folytatódik című filmekkel.
Időtlen szépség
„A 80-as évek egyik legnagyobb slágerfilmjében a 13 éves Vic élete első házibulijába készül, ahol nemcsak a zene és a tánc, hanem az első szerelem is várja. A kérdés csak az: vajon egy tinédzser a szerelemben meddig mehet el, hol érnek véget a szülők által felállított korlátok, és a saját a félelmek az ismeretlentől” – szól a PORT.hu rövid összefoglalója az 1980-ban megjelent francia vígjáték, a La Boum, azaz a Házibuli kapcsán. Az alkotás mindkét részében Sophie Marceau alakította és formálta meg a főszereplő Vicet, a szereppel pedig a színésznő egy csapásra világhírnévre tett szert. Nem meglepő tehát, hogy 1983-ban elnyerte a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjat, majd olyan nagy sikerű filmekben tűnt fel, mint A párizsi diáklány, a Fanfan vagy éppen a D’Artagnan lánya. De vajon hogy fest ma az 57 éves Sophie, 43 évvel az első Házibuli-film után? Galériánkban mutatjuk!
Ed Harris neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen a hollywoodi filmipar egyik legtöbbet foglalkoztatott színészéről van szó. A mozicsillag az elmúlt évtizedek alatt sikert sikerre halmozott, azonban nemcsak a karrierje szempontjából mondhatja el ezt magáról, hanem a magánéletét illetően is, hiszen lassan 40 esztendeje hűséges társa imádott feleségének.