Sztárok

Hatalmas baki vagy Adele mégsem tud tisztán énekelni - Videó

Az idei Grammy-díjátadón is hatalmas sztárok szórakoztatták a hírességekből álló közönséget, így nem csoda hogy Adele-t is felkérték, hogy adja elő "All I Ask" című számát. Az igazán nagy meglepetést az okozta, hogy a dal borzasztóan hangzott, Adele többször volt annyira hamis, hogy a fülünket fogtuk a performansz alatt.

Véletlenek összjátéka

A zenei Oscarnak is nevezett Grammy-díjátadó híres a minőségi, élő előadásairól. Idén azonban ez nem jött össze, mivel Adele teljes produkcióját dobhatta ki a kukába néhány baki miatt. Az arany torkú énekesnő a dal elején teljesen elhalkult, és az egész szám alatt valami furcsa dobolás hallatszott a zongorakíséret mögött. A melódia után azonnal záporozni kezdtek a közösségi médában a kommentek és tweetek, hogy milyen borzasztó volt a hangosítás, és hogy azonnal rúgják ki azt, aki az estéért felelt. Egyesek szerint Justin Bieber tehet az egészről, aki a színfalak mögött bekapcsolva hagyta gitárját és azon pengetett Adele dala alatt. Az énekesnő cáfolta ezt a híresztelést, és egyszerűen úgy kommentálta az esetet: "Néha beüt a krach." Mint utólag kiderült, a zongora mikrofonja beesett a húrok közé, ez okozta a furcsa zajt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha szeretnéd megnézni a hamis produkciót, kattints a következő oldalra!

Fotó: celebuzz.com

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.