Harry herceg állást kapott - ez lesz a feladata

Itt az ideje belekezdeni a dolgos mindennapokba.
Belekóstol a munka világába
Harry hercegnek lassan a hétköznapi életben is el kell kezdenie a királyi családból való kiválást, ennek pedig egyik sarkalatos pontja a munkavállalás. Valószínűleg állásinterjú nélkül vették fel a BetterUp nevű mentálhigiénés céghez, ahol ezentúl a cég főtisztviselői szerepét tölti majd be. Feladata lesz, többek között kiállnia a mentális egészséggel kapcsolatos ügyek mellett, illetve a termékstratégiai döntések meghozatalában is részt vesz majd. Úgy gondolják, a Harry herceg tökéletes erre a posztra, mert ugyan többször próbálta már igen súlyos dolgokon ment már keresztül, ám rendkívüli lelki erőről tett tanúbizonyságot, és most már azt is büszkén vallja, nem ciki segítséget kérni.
Lapozz, a cikk folytatódik!
Vállalja problémáit
A herceg éveken keresztül elfojtotta magában az édesanyja halálával kapcsolatos problémákat, érzéseket, sokáig nem mert és nem is akart megbirkózni velük, ám most már egyáltalán nincs ilyen érzése. Ma már szembe néz a keserves gondolatokkal, és segítséget kérni is mert, valamint ezt nyíltan vállalja.

























