Végre kiderült az igazság: Meghan Markle elárulta, mi volt a királyi család legnagyobb problémája vele kapcsolatban

A héten debütált a Netflixen a Harry & Meghan című dokumentumfilm-sorozat első három része, amelyből már most sok titok napvilágot látott a hercegi párral kapcsolatban.

Felkavarta az állóvizet

A brit királyi család rajongói már hónapok óta tűkön ülve várták a sussexiek Netflixen megjelenő dokumentumfilmjét, hiszen mindenki kíváncsi volt arra, vajon milyen titkokról rántják le benne a leplet. A három epizódból eddig többek között megtudhattuk, hogy Harry és Meghan hogyan ismerkedett meg pontosan, hogy a brit média zaklatását és nyomását már egyikük sem tudta elviselni, és Harry nem szerette volna, ha feleségével ugyanaz történik, mint anno Dianával, továbbá szóba került Meghan apja is, aki hamis nyilatkozatokat tett lányával és a herceggel kapcsolatban. A pár tehát saját történetét mesélte el a saját szemszögükből, amivel bizony felkavarták az állóvizet, bár azt még nem lehet tudni, hogyan reagált például Károly és Vilmos az elhangzottakra. Az viszont már az első három részből kiderült, hogy mi is volt a királyi família legnagyobb problémája Meghannal, akit egyébként a legelső találkozáskor még mindenki szívesen fogadott, egészen addig, amíg ki nem derült róla, ki is ő valójában – ekkor jöttek a bajok…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Lifestyle
Vannak olyan keresztnevek, amelyek szó szerint megőrjítik a külföldieket, mivel olyan nehezen kiejthetők a számukra – cikkünkben most három ilyenről rántjuk le a leplet.
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.