Ez az étel Harry legutáltabb fogása, pedig Meghan imádja: a herceg sosem hajlandó megkóstolni

Meghan Markle ismét visszatér a képernyőre a Szeretettel, Meghan második évadával, és ezúttal egy egészen meglepő titkot is elárul a hercegi pár étkezési szokásairól, kiderül ugyanis, hogy Harry herceg számára bizony van egy étel, amit egyszerűen nem hajlandó megenni.

Sosem fogyasztana belőle

Mint ismert, az As Ever nevű márka nem más, mint Meghan Markle kreatív és üzleti tevékenységeinek egyik újabb állomása, amely alapvetően a fenntartható, tudatos életmódot támogató termékeket kínál, többek között virágmézet, lekvárt, sőt még kutyáknak készített kekszet is. Harry herceg felesége a márka mögött álló filozófiát mindig is a minőség, a környezetbarát hozzáállás és a színvonal hármasára építette, hangsúlyozva, hogy minden darab tartós, természetes és etikus forrásból származik. Elmondása szerint az As Ever célja nem pusztán egy hóbort, hanem egy olyan életstílus megjelenítése, amely összhangban van az emberi értékekkel és az ökoszisztémával, így a termékek hozzájutásához a vásárlók is részesei lehetnek ennek az üzenetne – s mivel Meghan maga is aktívan részt vesz a tervezési folyamatokban, így a brand nem csupán egy üzleti vállalkozás, hanem személyes kifejezőeszköze a hercegné értékrendjének. A Szeretettel, Meghan című Netflix-sorozat révén is betekintést nyerhetünk a sussexi előkelőség életébe, de a produkcióban főként konyhai és kerti tippjeit osztja meg, próbálva szépséget csempészni a leghétköznapibb dolgokba. A Szeretettel, Meghan tulajdonképpen egy különleges főzőműsor, amelyben az egykori színésznő a saját kertjében termelt friss alapanyagok felhasználásával készít ételeket, miközben hasznos kertészeti praktikákat is elárul a nézőknek, a konyhában pedig neves vendégekkel találkozhatunk: Harry herceg mellett Mindy Kaling és Abigail Spencer színésznők, valamint Roy Choi és Alice Waters séfek is csatlakoznak a főzőcskézéshez. A sorozat egyik érdekessége, hogy Meghan nemcsak narrátorként, hanem személyes élményein keresztül is beszámol tapasztalatairól, miközben látványos, szépen dekorált és ínycsiklandozó finomságokat varázsol az asztalra. Noha a széria a debütálását követően kapott hideget-meleget – többen kritizálták a hercegnét, miszerint a sorozat unalmas, sok esetben ellentmondásos, valamint túlontúl cukormázas –, sokan voltak olyanok is, akikre mély benyomást tett, így ők most igazán örülhetnek, hamarosan ugyanis érkezik a második évad, melynek előzetese a minap került fel Meghan hivatalos Instagram oldalára. A kedvcsinálóban sok érdekességről lerántja a leplet, többek között például arról, melyik az az étel, amit férje semmilyen körülmények között nem eszik meg. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Forrás

Oldalak

Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...