35 évesen itta halálra magát a gyönyörű színésznő: magányosan, méltatlanul hunyt el

Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők sorából.

Nagy reményt láttak benne

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Az 1924. szeptember 21-én Chicagóban, Elizabeth L. Russell néven született Gail Russell első pillantásra maga volt a hollywoodi álom földi megtestesítője: sötétbarna haj, mélykék, szinte hipnotizáló tekintet, törékeny, finom vonások – minden megvolt benne, hogy a vászon, no meg persze a közönség kedvence legyen. Pedig eredetileg egészen más jövőt képzelt magának: kislánykora óta arról álmodott, hogy grafikus lesz: ötévesen már ceruzával a kezében ült órákig, aprólékosan megalkotva embereket és tájakat, családja, valamint tanárai szerint pedig a rajzai messze meghaladták a korát. Ennek ellenére gyermekkora nem telt túl felhőtlenül: Gail rendkívül félénk volt, annyira, hogy amikor vendégek érkeztek a házhoz, gyakran a szülei zongorája alá bújt, hogy elrejtőzzön – csak a papír és a rajzeszközök társaságában érezte magát biztonságban. Tizennégy éves korában szülei, Gladys és George Russell, úgy döntöttek, hogy Los Angelesbe költöznek – nem csak azért, hogy lányuk közelebb legyen a filmvilághoz, hanem mert ők maguk is arról fantáziáltak, hogy sztárt nevelnek belőle. Gail a Santa Monica High Schoolban tanult, és amint leérettségizett, az édesanyja unszolására belevágott a próbálkozásba: elment a Paramount Pictures meghallgatására, ahol heti 50 dolláros fizetéssel járó szerződést ajánlottak neki – a stúdió biztos volt benne, hogy belőle új üdvöskét faraghatnak.

Olvass tovább!

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.