A bennfentes szerint tehát Harry azt szeretné, ha Károly Meghant is belevonná a béketárgyalás folyamatába, hiszen a herceg úgy gondolja, ha már a család épp felesége miatt neheztel rá évek óta, akkor jelen kell lennie Markle-nek is, mivel hogy az ő neve jó párszor felmerül majd úgyis a beszélgetés során. Ez az ötlet azonban az uralkodónak érthető módon egyáltalán nem tetszik, ő ugyanis úgy véli, csak rá és a fiára tartoznak a beszélgetés során elhangzottak. „Harry nagyon örül, hogy találkozhat az apjával, de előre kikötötte, ha Meghan nem tarthat vele, akkor nem utazik Londonba. Ez az ultimátuma, de Károly egyelőre még nem döntött az ügyben” – tette hozzá a palota forrása.
3/3
Fotó: Pinterest
Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el