Sztárok

A nagykőrösi operaénekesnő, akinek csillaga van a Hollywoodi hírességek sétányán

Sosem feledte a gyökereit

Hajmássy 1952-től csupán a televízióban szerepelt, showműsorait 1954 november eleje és 1955 januárja között vetítették. Munkásságának elismerése, hogy egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán.

1952-ben hozzáment egy manhattani antik ékszerészhez, akitől három év múlva el is vált. Az 1956-os forradalom idején tüntetéseket szervezett az USA-ban, melyekben kiállt a forradalom eszméje mellett. Az egyik demonstráción, amelyet a Fehér Ház előtt tartottak, Donald S. Dawson tábornoknak petíciót nyújtott át. Eleinte nem voltak jó viszonyban egymással, ám még ugyanabban az évben összeházasodtak, ő lett utolsó, negyedik férje. Mivel kiállt a forradalom mellett, a színésznő ezt követően már nem térhetett haza Magyarországra, hiába kérvényezte.

Férjével együtt a Washington közelében lévő Bethesdába költözött. Az Amerikában élő magyarokkal folyamatosan ápolta kapcsolatait, egyúttal több rendezvényen is fellépett vagy védnökséget vállalt. 1974. augusztus 20-án rákban hunyt el. Halálát követően férje kiment a kőrösi református temetőbe, Hajmássy Ilona hamvait pedig édesapja sírjára szórta.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Durva jelzőkkel illette Ruttkai Évát, a kor egyik legkeresettebb és legkedveltebb színésznőjét.

Leadfotó: facebook.com/atempo.sk

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.