Katalinék tanácstalanok György miatt: a herceg nehezen viseli, hogy ezt kell tennie a királyi család tagjaként

Fiatalkora ellenére György hercegen már most látszik, hogy remekül helyt fog állni trónörökösként felnőtt korában, azonban egy bizonyos dolog miatt ő maga sokszor érez szorongást.

Nem mindig könnyű neki

A 11 esztendős György a trónörökös Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné legidősebb fia, ami azt jelenti, hogy a távoli jövőben egy nap ő lesz édesapja után a brit uralodó. Ennek ellenére eddigi gyermekéveit viszonylagos nyugalomban tölthette, és valószínű, hogy ő lesz az első olyan király az ország élén, aki eltér a hagyományoktól azzal, hogy nem bentlakásos iskolában folytatja tanulmányait. „Katalin azt szeretné, ha György koedukált iskolába járna, ahol a testvéreivel együtt tanulhatna – hasonlóan ahhoz, ahogyan ő is a Marlborough College-ban töltötte iskolás éveit nővérével, Pippával, és bátyjával, Jamesszel. Ugyanakkor Vilmos szép emlékeket őriz az Eton College-ról, amely hosszú múltra tekint vissza az arisztokrácia és a királyi család tagjai körében.” – árulta árulta el korábban Katie Nicholl királyi szakértő. Úgy tudni, ez a kérdés magát a kis herceget nem frusztrálja túlságosan, viszont van egy dolog, ami miatt sokszor érez szorongást a famílián belül betöltött szerepével kapcsolatban. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Mark Cuthbert/UK Press via Getty Images

Forrás

Oldalak

Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...