Elhunyt Varga Zoltán

Hosszú betegség után meghalt Varga Zoltán Jászai Mari-díjas magyar színművész, aki rendezőként és képzőművészként is letette a névgjegyét.
A Don Juantól Spiró Csirkefejéig
Hatvannégy esztendős korában, hosszú, súlyos betegség után meghalt Varga Zoltán Jászai Mari-díjas színművész - közölte Facebook-bejegyzésében a Miskolci Nemzeti Színház.
"Mély megrendüléssel értesültünk Varga Zoltán Jászai-díjas színművész, társulatunk egykori tagjának haláláról, aki hosszú betegség után a napokban hunyt el. A színművész 2014 és 2020 között volt a Miskolci Nemzeti Színház tagja, olyan emlékezetes előadásokban láthatták őt, mint a Kivilágos kivirradtig, A mi osztályunk, a Cyrano, a Don Juan, az Ördögök, és az Ádám almái" - írták.
Varga Zoltán 1960. október 21-én, Mohácson látta meg a napvilágot. Hosszú pályafutása során fellépett a budapesti Katona József Színházban, a Művész Színházban, a Centrál Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban is. Kimagasló alakítást nyújtott Spiró György Csirkefej című darabjában, valamint Egressy Zoltán Portugáljában is.
József Attilát is eljátszotta
Varga ugyanakkor nem csupán a világot jelentő deszkákon, de a vásznon és a televízióban is emlékezetes alakításokat tett le az asztalra. Játszott a Keménykalap és krumpliorrban, a Kisvárosban, a Barátok köztben és a Hacktionben is. Az Eszmélet című tévésorozatban József Attila bőrébe bújt.
A művész két alkalommal is elnyerte a Színikritikusok díját, kétszer kapta meg Az országos színházi találkozó legjobb férfi epizódszereplő díját, 1995-ben Jászai Mari-díjjal, 1998-ban Vastaps-díjjal ismerték el munkásságát, illetve apedig Hekuba-díjat, a PUKK-díjat és Brighella-díjat is elnyerte.
Varga Zoltánt nem csupán színészként, de rendezőként és képzőművészként is jegyezték (1998-ban saját kiállítást is rendezett a képzőművészeti alkotásaiból).




























