Nagy Melanie őszintén vallott az elmúlt időszak nehézségeiről: „Az anyagi nyomás nagyon erős, és két pici gyerekkel ez a legaggasztóbb”

Nagy Melanie neve az elmúlt időszakban kéretlenül is sokat forog a médiában. Nem telik el úgy nap, hogy ne olvasnánk róla valamilyen vonatkozásban, még ha az kizárólag csak egykori párja szájából, vagy éppen tollából származik is. A nyilvános megaláztatást is diplomatikusan tűri, elsősorban gyermekei érdekében, ám a bíróságon nem fogja hagyni magát.

Igyekszik helytállni anyaként és a munkájában is

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Amikor a gyermekeink megszülettek, úgy indultam neki, hogy most háttérbe szorulok, mert a gyereknevelésre fókuszálok. Szerettem volna úgy alakítani az életünket, hogy minél több időt töltsek a gyerekekkel, amíg ilyen picikék, és kitolni azt az időt, amikor visszaállok a munkába. Akkor úgy terveztem, hogy ha bölcsisek, óvodások lesznek, akkor igyekszem ugyanott folytatni, ahol abbahagytam. Ez most is így gondolom, csak megváltoztak a körülmények. Amikor kirobbant ez az egész, és szembesültem azzal, hogy a volt párom külön úton szeretné folytatni az életét, akkor jöttem rá, hogy nekem azonnal munkát kell találnom. Az anyagi nyomás nagyon erős, és két pici gyerekkel ez a legaggasztóbb. Korábban is egyedül vittem a háztartást és a gyerekeket, de mivel közben dolgozni kezdtem, egyensúlyozni kell a feladatok között. A munkám vagy a háztartással kapcsolatos dolgok nagy részét igyekszem éjszaka elvégezni, hogy a gyerekektől ne vegyek el időt. Emellett ami most igazán nehéz, az a megváltozott élethelyzet lelki része” – mondja Nagy Melanie a Spirit FM-en is hallható #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorban.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...