Mindössze 36 évesen vonult önkéntes száműzetésbe a legendás színésznő: halála napjáig csak a magány volt a társa

Greta Garbo Hollywood egyik legnagyobb színésznőjeként vonult be a történelembe, magánélete azonban korántsem alakult olyan fényesen, mint a karrierje – sőt, talán soha nem is létezett nála magányosabb híresség.

Különös élet

Greta Garbo 1905. szeptember 18-án látta meg a napvilágot Stockholm szegénynegyedében, sorsa pedig 13 éves korában még rosszabbra fordult, ugyanis elveszítette édesapját – mivel ő volt a legfiatalabb a testvérei közül, a tragédiát követően ott kellett hagynia az iskolát és dolgoznia kellett. Egy nagyáruház kalaposztályára került eladóként, szűkös keresetét fotómodellkedéssel egészítette ki, mígnem egy nap elérkezett az áttörés: egy reklámfilmben azt kellett bemutatnia, milyen a rossz öltözködés, ami akkora siker lett, hogy 1922-ben szerepet kapott egy vígjátékban – onnantól kezdve pedig fénysebességgel száguldott a csillagok felé. Ma már a filmtörténet egyik legérdekesebb alakjaként emlegetjük, akinek élete telis-tele volt titkokkal, no meg izgalmakkal – ennek ellenére a halál igencsak méltatlanul érte el idős korában. Részletek a galériában!

Greta Garbo már a némafilmekben világhírű lett, s ő volt az a színésznő, akibe nem lehet nem beleszeretni. Magas és filigrán volt, tekintetével bárkit megbabonázott, lényét pedig furcsa titokzatosság hatotta át, ami még ellenállhatatlanabbá tette őt – nem beszélve mély, fátyolos hangjáról, amely tovább erősítette kemény, mégis érzékeny karakterét.
Kattints a további képekért!

Greta Garbo a filmtörténet egyik legérdekesebb alakja volt, akinek nehezen tudott bárki is ellenállni – főleg mivel a színésznőt csillapíthatatlanul fűtötte a szexuális vágy, amit sosem próbált letagadni. Ráadásul nem is volt válogatós: férfiak és nők is megfordultak szép számmal az ágyában.

Leadfotó: Clarence Sinclair Bull/Picture Post/Getty Images

Forrás: The List

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Nem képzelődsz: a mosógép valóban képes „megenni” a zoknikat. A tudósok utánajártak, mi áll a rejtélyes jelenség mögött.
Lifestyle
A nyaralás lehet stresszmentes is, ha máshogy közelíted meg a napirendet. Egyre több család választja ezt az új ritmust – nem véletlenül!
Lifestyle
Unod már, hogy sosem sikerül ideális állagúra készíteni a tojást? Nos, ezzel az egyszerű, de nagyon bevált módszerrel mindig tökéletes végeredményt készíthetsz – ráadásul mindössze pár perc alatt!
Lifestyle
Ha nem hagytál még el személyi igazolványt, akkor adj hálát az égnek, mert rengeteg bosszúságtól kímélted meg magad.
Sztárok
Mostanáig úgy tűnt, Meghan és Harry megtalálták a helyüket a brit királyi családon kívül, azonban ahogyan az kiderült, a hercegnek valójában komoly problémái vannak.
Lifestyle
Van egy olyan szín, amit a Feng Shui szakértői szerint tilos a hálóban használni, ugyanis akaratlanul is boldogtalanságot és szerencsétlenséget vonzhatunk be vele az életünkbe.