Sztárok

Fotó: elképesztően hasonlít apukájára Ördög Nóra kislánya – Mici csak a szemeit örökölte anyukájától

Nánási Pál fotóművész egy reggeli műsor vendége volt, ahová magával vitte kedvenc gyermekkori képeit, köztük egy olyan montázst is, amelyen kislányával hasonlította össze magát. Nézd meg a cuki fotókat!

Tiszta apukája a kislány

A 42 éves fotós, Nánási Pál és a közkedvelt, 34 éves műsorvezető, Ördög Nóra 2010-ben házasodott össze, 2013-ban pedig megszületett első gyermekük, Mici. Őt alig egy évvel később, afféle meglepetés-babaként kistestvére Vencel követte. A büszke apuka ma reggel a Fem3 Café című műsorában vendégeskedett, ahol Váczi Gergővel és Kovács Lázárral elevenítették fel Nánási gyermekkorát. Ehhez a fotós illusztrációkat is hozott magával, aranyosabbnál aranyosabb képek kerültek elő.

A bemutató egy szakaszánál előkerült egy montázs, amelyen apa és lánya voltak láthatóak, a két kép ugyanabban az életkorban készült róluk. Ezen jól látszik, hogy a kis Mici kiköpött úgy néz ki, mint édesapja, csupán nagy, barna és ártatlan szemeit örökölte csodaszép anyukájától.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„Nórinak a szemeit, a szemeit tökéletesen megörökölte, de valahogy az arcberendezése meg a haja is az enyém, amit én nem értek, de az nagyon én vagyok szerintem.” – nyilatkozott a képről a büszke apuka.

Lapozz a cikk folytatásáért és a többi képért!

Fotó: fem3.hu/cafe

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...