Fónay Mártának és férjének sosem született gyermeke, így a színésznő végül a házukban élő, nehéz sorsú kisfiút, Miske Imrét vette a szárnyai alá. Rendszeresen főzött és mosott is a gyermekre, aki végül nagyon a szívéhez nőtt: voltaképpen sajátjaként szerette. Csakhogy a gyermek felcseperedvén egyre gorombább és erőszakosabb lett: durván bánt a színésznővel, követelőzött és fenyegetőzött is. Fónay Márta gyakran panaszkodott kolléganőinek, Csala Zsuzsának és Lorán Lenkének, mondván, retteg a fiútól, de nincs szíve kitessékelni a házból.
Miskei lopott, betört, egy kisfiúval még fajtalankodott is, később felgyújtotta az anyósa házát, ami miatt négy évre börtönbe került, de 1976-os szabadulása után sem tért jó útra, sőt: megerőszakolt, majd több késszúrással meggyilkolt egy iskolába igyekvő kislányt, ami miatt 10 nappal később elfogták. Miskeit végül halálra ítélték, majd felakasztották.
Fónay Mártát utolsó éveiben nem csupán a mellőzöttség kínozta, hanem a szörnyű tudat is, hogy hosszú ideig egy gyilkos ösztönöktől vezérelt idegennel osztozott az otthonán. A legendás komika végül 80. születésnapja után két hónappal, 1994. november 22-én hunyt el.
Fotó: fortepan.hu