Sztárok

Gyerekkori fotót posztolt magáról a szupermodell, te felismered?

A világszerte ismert modell a lánygyermekek világnapja alkalmából tett ki magáról egy gyerekkori képet az Instagramra.

Cserfes kislány volt

Október 11-én volt a lánygyermekek világnapja, ebből az alkalomból osztotta meg gyerekkori képét a világhírű szupermodell. „Azt a kislányt ünneplem, aki voltam, és a nőt, akivé váltam. Gyerekként tanár, majd később atomfizikus vagy az első női elnök akartam lenni, mert ezek voltak a legfontosabb munkák, amiket el tudtam képzelni. Tudtam, hogy változást akarok elérni a világban” – írta a posztjában az üzletasszonyként is sikeres modell, aki kiemelte: az anyaság az egyik legnagyobb teljesítménye, és hogy összefogva, egymást segítve és felemelve tudunk a leginkább előre jutni az életben.

Íme, a mellékelt kép:

Te felismered a fotón szereplő kislányt? Adunk egy kis segítséget: nagyon fiatalon, mindössze 16 éves korában fedezte fel egy fényképész, ahogy a kukoricaföldeken dolgozott. Gyerekkori álmait követve egy ideig vegyészetet tanult ösztöndíjjal egy amerikai egyetemen, de végül a modellkedés mellett döntött. Hamarosan a legkeresettebb topmodellek egyike lett, beletartozott azoknak a manökeneknek az elit csoportjába, akik megváltoztatták a divatot a nyolcvanas-kilencvenes években. Szépsége a mai napig lenyűgöző, mára pedig már húszéves gyönyörű lánya is a nyomdokaiba lépett.

Sikerült kitalálni? Lapozz a megfejtésért!

Fotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A Y2K divat, más néven a "Z generációs" divat az utóbbi években egyre népszerűbb lett.
Utazás
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Sztárok
Vecsei H. Miklós a Sunday Brunch c. műsor vendége volt, ahol többek között a Vígszínház és Eszenyi Enikő botrányáról is beszélt, valamint elmondta véleményét az intézmény jelenlegi vezetőjéről,...