Sztárok

Falusi Mariann sírva fakadt

Falusi Mariann könnyeit törölgetve hozta meg a döntést: Réti Nóra az első, aki távozik a Megasztárból. Szűcs Ádám így új lehetőséget kapott, hogy bizonyítson.

A Megasztár első élő döntőjére zsúfolásig megtelt a TV2 stúdiója. Rokonok, barátok, érdeklődők töltötték meg a termet, hogy élőben szurkoljanak a versenyzőknek. A tizenkét fiatal több hete készült az első nagy megmérettetésre, ahol már csak a nézők szavazata számított.

Az este – hagyományos módon – az új Csillagdallal indult, amelyet együtt adtak elő a megák. A döntősök az este folyamán napjaink legjobb slágereivel álltak színpadra. A zsűri a véleményezés során már nem bánt kesztyűs kézzel a versenyzőkkel, keményen elmondták, ha valami nem tetszett nekik. A férfi ítészek többször kritizálták Falusi Mariann néhány döntését, aki ezen a héten felelt a felkészítésért.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az új szabályok értelmében a szavazatok állását többször is megmutatták és egy ponton leállították a voksolást. A pillanatnyi sorrend alapján hárman maradtak a veszélyzónában, Bihal Roland, Szűcs Ádám és Réti Nóra.

A többiek megnyugodhattak, a három kieső helyen lévőre pedig újra indult a szavazás. Puskás Peti extra produkciója után színpadra hívták a három fiatalt, akik közül Bihal Roland volt az, akinek a nézők bizalmat szavaztak. Falusi Mariannra várt a nehéz döntés: Szűcs Ádám és Réti Nóra közül ki az, akit továbbjuttat a következő döntőbe. A zsűri egyetlen női tagja elcsukló hangon, könnyek közt mondta ki Szűcs Ádám nevét, ami azt jelentette, hogy a 17 éves Réti Nóra esett ki a Megasztárból, érte szólt elsőként a Búcsúdal, amelyet Caramel és a 11 továbbjutó énekelt el neki.

Következzen Réti Nóri búcsúdala:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.