Emlékszel az Evanescence vadóc énekesnőjére? Így néz ki ma Amy Lee, 43 évesen – Fotók

Az Evanescence egyike azon zenekaroknak, melyek a kétezres évek elején robbantak be, s máig nagy népszerűségnek örvendenek. A formáció énekesnője, Amy Lee sokak kedvencévé vált, ám a legtöbben talán nem is tudják, mennyit változott az elmúlt esztendőkben.

Akkor és most

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az Evanescence névre keresztelt amerikai rockegyüttes 1995-ben alakult, az első, Fallen című album – melyen közismert slágerük, a Bring Me to Life című felvétel is található – azonban csak 2003-ban került a lemezboltok polcaira – azonnal óriási siker lett, 17 millió példányban kelt el világszerte, és egészen a Grammy-díjig repítette a zenészeket. A banda felállása az évek során gyakran változott, ám az alapító s egyben frontember Amy Lee mind a mai napig énekesnőként erősíti a csapatot. Vadóc, erősen sminkelt, tetovált lányként robbant be a köztudatba, stílusa pedig kitűnően passzolt a személyiségéhez, no meg a zenei műfajhoz, amelyben ma is alkot, így kíváncsiak voltunk, vajon most, 2025-ben, amikor a negyvenes éveiben jár, vajon változott-e valamennyire a külseje. Ha kíváncsi vagy, hogyan fest mostanság a frontasszony, kattints a galériára!

Leadfotó: Annamaria DiSanto/WireImage/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Megfejtették a Mount Everest történetének leginkább hátborzongató és vitatott titkát. Egy friss DNS-vizsgálatnak köszönhetően végre biztosan tudható, kit takar az évtizedek óta csak „Zöld bakancsként...
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...