Sztárok

II. Erzsébet királynő levele ütötte be az utolsó szöget Diana és Károly házasságának koporsójába

Ez állt a királynő levelében, amit Dianának küldött

A Canterbury érsekkel, a brit miniszterelnökkel és persze Károllyal való konzultáció után úgy határoztunk, hogy számodra az a legmegfelelőbb lépés, ha elváltok” – írta II. Erzsébet a Diana hercegnének címzett levelében.

Állítólag a sorok nagyon felzaklatták Dianát, aki úgy érezte, újfent a feje fölött döntöttek az életéről, és ráerőszakolják, hogy beleegyezzen a válásba, miközben ő nem ezt szerette volna. A komornyikjának, Paul Burrellnek azt mondta: „Ez még tőlük is erős. Arról is ők döntenek, hogy elválok-e!”.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Napokkal később a Buckingham-palota hivatalosan is bejelentette a válás tényét egy közleményben. A következő évben véglegesítették hivatalosan a válást, ezzel lezárva Diana és Károly tizenötéves házasságát. A megegyezés része volt, hogy Vilmos és Harry felügyeletét Diana és Károly közösen vállalja. A hercegnét a hírek szerint ezen kívül 17 millió fontos kielégítés, valamint évente 350 ezer font tartásdíj is megillette, illetve megtarthatta a Kensington palotában lévő szállását.

Elvettek azonban tőle valamit, amivel még jobban megalázták. Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.