Sztárok

Elon Musk pénzzel akarta elhallgattatni az őt szexuális zaklatással vádoló légiutas-kísérőt

A SpaceX alkalmazásában álló nő azt mondja, Elon Musk a péniszét mutogatta neki, simogatta és erotikus masszázst kért tőle. Az áldozat dokumentumokkal tudja igazolni a zaklatást.

Szőnyeg alá próbálták söpörni az ügyet

Szexuális zaklatással vádolja Elon Muskot az általa alapított és tulajdonolt SpaceX egyik légiutas-kísérője – írta meg a 24.hu az Insider nyomán. Az áldozat, aki azt mondja, dokumentumokkal is tudja igazolni az esetet, azt állítja, hogy 2016-ban Musk a péniszét mutogatta neki, miközben a lábát simogatta és felajánlotta, hogy erotikus masszázsért cserébe vesz neki egy lovat. Két évvel később a SpaceX 250 ezer dollárt (átszámítva több mint 90 millió forintnak megfelelő összeget) fizetett a cég vállalati repülőgép-flottájánál dolgozó nőnek a szexuális zaklatás miatti kereset elsimítására.

A történet részletei a nő vallomásából, e-mailekből és további dokumentumokból származnak. Ezekből többek között az is kiderül, hogy már a légiutas-kísérői állása elején azt tanácsolta a nőnek a cég, hogy szerezzen masszőr-képesítést, hogy Musk kedvére tegyen.

Az Insider az esettel kapcsolatban megkereste Elon Muskot, aki időt kért a válaszára, ugyanis szerinte ebben a történetben „sokkal több van”. A milliárdos azt mondja, ha hajlamos lenne a szexuális zaklatásra, akkor nem valószínű, hogy 30 éves pályafutása alatt ez lenne az első eset, ami kiderül róla. A támadást politikailag motiváltnak nevezte, ennél bővebb választ azonban nem adott.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A Twitter megvásárlására készülő Musk pár napja arról posztolt a közösségi oldalán, hogy politikai támadások vannak készülőben ellene, miután elárulta, hogy a jövőben a Republikánus Pártra fog szavazni.

Ellen Barkin féltékenynek írta le Johnny Deppet, aki állítása szerint egyszer egy borosüveget is eldobott a társaságában. Minderről a bírósági vallomásában beszélt.

Leadfotó: Scott Olson/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Különös pillanat szakította meg az ATV hétfő esti Egyenes beszéd adását. Szöllősi Györgyi egy komoly belpolitikai elemzés közben került váratlan helyzetbe, a reakciója pedig másodpercek alatt bejárta...
Lifestyle
A C-vitamin az egyik legfontosabb tápanyag, amely nemcsak az immunrendszer működését támogatja, hanem a bőr, az erek és az ízületek egészségéhez is hozzájárul. Bár sokan a citrusféléket tartják a...
Egészség
Ha valaki végre el is tud aludni a nagy hőségben, annak gyakran vannak rémálmai ilyenkor.
Lifestyle
A magyar konyhákban továbbra is bevetik a kotyogós kávéfőzőt, az olaszok pedig továbbra is szertartással készítik benne a kávét.
Egészség
A pajzsmirigyrák nagyon nem játék! Kovács Ákos is felhívta a követői figyelmét arra, hogy menjenek el szűrővizsgálatokra.
Sztárok
A nyilvánosság előtt ma már egészen más kép él a brit királyi család tagjainak kapcsolatáról, mint évekkel ezelőtt. Harry visszaemlékezéseiből azonban olyan mozzanatok is kirajzolódnak, amelyek új...