Sztárok

Elon Musk és Grimes eddig titkolták, hogy született egy második gyerekük – Ez a baba is furcsa nevet kapott

Egészen idáig sikerült titokban tartani, hogy Elon Musk és Grimes majdnem kétéves kisfiának van egy kishúga. A sztárpár egyébként már tavaly ősz óta nincsen együtt.

X és Y

Tavaly szeptemberben, három év együttlét után szakított Elon Musk, a Tesla és a SpaceX tulajdonosa, multimilliárdos újító, a világ leggazdagabb embere és Grimes, akit énekesnőként ismert meg a világ pár évvel ezelőtt. A hírek szerint jó kapcsolatban maradtak egymással, rendszeresen találkoznak és közösen nevelik közös kisfiukat, a különleges nevet viselő X Æ A-Xii Muskot, aki májusban lesz két éves.

Most azonban kiderült, hogy nem a csak X-nek becézett fiúcska a páros egyetlen közös gyermeke. A Vanity Fair címlapsztoriként hozta le március 10-én, hogy született egy második babájuk is, béranya segítségével – adta hírül a 24.hu. Ha rajtuk múlt volna, nem is derül ki a kislány létezése, de a magazinnak adott interjúja során Grimes lebukott, amikor az emeleten sírni kezdett a kisbaba, így muszáj volt arról beszélni, ki is ő.

A 2021 decemberében született kislány az Exa Dark Sideræl Musk nevet kapta, de az énekesnő csak Y-ként emlegette őt a cikk szerint. A nevét úgy magyarázta: az Exa az exaFLOPS szuperszámítógépre utal, a Dark értelemszerűen a sötétre, misztikumra, a Siderælt pedig úgy írta körül Grimes, hogy „az univerzum valódi idejét” kell érteni alatta, „a nem a földi időt”. Mindezt tünde nyelven, ami egyúttal egy utalás is Grimes kedvenc Gyűrűk Ura karakterére, Galadrielre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elon Musk így már hétszeres apuka. Első feleségével, Justine Wilson íróval öt gyermekük született, egy ikerpár és hármas ikrek.

Jessica Alba ugyan nem gyarapítja azon színésznők sorát, akik teljesen visszavonultak a mesterségüktől (lásd például Gwyneth Paltrow vagy Cameron Diaz példáját), egy ideje nem láthattuk jelentős hollywoodi filmben, gyermekeiről pedig szinte sosem posztol a közösségi oldalán. Most azonban megtört a jég.

Leadfotó: Dia Dipasupil/WireImage

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.