Sztárok

Véget ér Ellen DeGeneres műsora: a kollégák örülhetnek, hogy végre megszabadulnak tőle

Mérgező környezet a forgatáson

Július közepén a műsor korábbi vagy jelenlegi munkatársai nyilvánosságra hozták, hogy a The Ellen DeGeneres Show-ban szörnyen bánnak az alkalmazottakkal. A megszólalók által toxikusnak nevezett munkahelyi légkörnek két oka volt: az egyik maga Ellen DeGeneres, akit a nyilatkozók igazi hangulatembernek írtak le, akinél soha nem lehetett tudni, hogy éppen mire kell számítani. Mindennap kipécéz magának valakit, akin kitöltheti a haragját, és az illetőnek tűrnie kell a rá zúduló sértések áradatát.

A másik ok pedig az a vezetőket, producereket jellemző hozzáállás volt, hogy az ország egyik legnépszerűbb műsorában dolgozni megtiszteltetés, így az alacsony fizetésre vagy az extrém munkaterhelésre panaszkodni értelmetlen.

A 63 éves házigazda egyike volt az első nyíltan leszbikus hírességnek Amerikában, és azóta is az elfogadás szószólójaként volt ismert. Ennek ellenére a műsorban rendszeresek voltak a vicceskedésbe oltott rasszista, szexista megjegyzések. Férfiak és nők is beszámoltak szexuális zaklatásról, igaz, ezeket soha nem Ellen, hanem a műsor producerei követték el a nyilatkozók szerint.

Július végén végül belső vizsgálat indult a The Ellen DeGeneres Show-nál, miután több stábtag panaszkodott a rossz munkakörülményekre. Agresszív környezetről, kirekesztő megjegyzésekről számoltak be – a vizsgálat közvetlen oka azonban talán az lehetett, hogy DeGeneres a legtöbb alkalmazottjáról megfeledkezett a világjárvány alatt.

A csapatának tagjai ugyanis a járvány kitörése után legalább egy hónapig hiába várták, hogy a producerek tájékoztassák őket a továbbiakról. Amikor DeGeneres aztán újra felvette a munkát és elkezdett a villájában forgatni, egy független, szakszervezeten kívüli céget bízott meg a műsorkészítéssel, a közeli stábjából, nagyjából harminc főből mindössze négyet hívott vissza a produkcióba.

Pár héttel később Ellen végül egy videós értekezleten kért bocsánatot a több mint kétszáz fős stábtól, azt mondta, ő sem tökéletes, és az évek óta olajozottan működő gépezetben egy idő után kevésbé vette figyelembe az emberi tényezőket.

A vizsgálat eredményeként a műsorvezető gyakorlatilag lefejezte a kreatív csapatát: három vezető producerét is kirúgta, akik közül Kevin Leman az indulása óta, vagyis 2003-tól dolgozott a produkción, Ed Glavin és Jonathan Norman pedig három évvel később csatlakozott.

Most a The Hollywood Reporternek adott interjújában Ellen elmondta, nehéz hónapokon van túl, mióta szárnyra kapott a hír a forgatásokon uralkodó toxikus környezetről, és emiatt az is megfordult a fejében, hogy már a most következő utolsó évadra sem tér vissza, de a show olyan fontos szerepet töltött be az életében, hogy végül nem volt képes meghozni ezt a nagy döntést.

A színész három szobrot vihetett haza eddigi karrierje során, de most megválik tőlük. Így akar tiltakozni a díjat odaítélő szervezet tagsága ellen.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.