Sztárok

72 éves korában elhunyt a legendás fotós, aki kitalálta a Queen, David Bowie és a Sex Pistols imidzsét

Mick Rock valóságos költészetté emelte a fotográfiát, munkái hihetetlen őserőből és természetességből táplálkoztak.

Egy ösztönös tehetségű, polgárpukkasztó zseni

72 esztendős korában elhunyt Mick Rock fotográfus, a Queen, David Bowie, Lou Reed és a Sex Pistols fotósa - jelentette a Variety. A szomorú hírt a néhai művész Twitter-oldalán tették közzé csütörtök este. "Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy imádott pszichedelikus renegátunk, Mick Rock jungi utazást tett a túloldalra. Azok, akiknek megadatott az a kegy, hogy a közelében élhettek, tudták jól, hogy Mick jóval több volt, mint az ember, aki végigfényképezte a hetvenes éveket. Igazi poéta volt a fotósok között - igazi, természetes őserő vezette munkáit, mindig azzal foglalkozott, amit imádott csinálni, persze mindig a maga imádnivalóan polgárpukkasztó módján" - áll a Rock haláláról hírt adó közleményben.

A művész Michael David Rock néven látta meg a napvilágot az angliai Hammersmithben, Cambridge-ben kezdett el ismerkedni a fényképészettel. Kezdetben helyi koncertek eseményeit örökítette meg az utókornak. 1972-ben találkozott először David Bowie-val, s a zenész hivatalos fotográfusaként kezdett tevékenykedni. Egy időben ő készítette a legikonikusabb felvételeket Bowie-ról, aki épp ekkoriban találta ki Ziggy Stardust nevű színpadi alteregóját. Producerként és rendezőként is részt vett Bowie néhány emblematikus zenei videójának (Space Oddity; Jean Genie; John, I’m Only Dancing) elkészítésében.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Fotográfusként együtt dolgozott a Queennel, a Sex Pistolsszal, Iggy Poppal, Lou Reeddel, Snoop Doggal, Lady Gagával és Miley Cyrusszal is.

Rock halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.
Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.