Sztárok

Dwayne Johnson ritkán látott lánya elképesztően néz ki: a Szikla 21 éves gyermeke apja nyomdokaiba lépett – Fotók

Dwayne elsőszülött gyermeke nem a színészetben találta meg önmagát: a Szikla lányából kőkemény pankrátor lett, így most ugyanaz a szenvedélye, ami édesapjának egykor.

A smink és a szexi ruhák alatt egy pasis csaj lapul

Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné az 50 éves Dwayne Johnsont, azaz a Sziklát: bár a szamoai származású Johnson akkor vált világhírűvé, amikor színészkedni kezdett, már előtte is óriási népszerűségnek örvendett. Dwayne ugyanis a sportban elért eredményei miatt vált ismertté: középiskolás korában futballozni kezdett és az atlétikai csapat tagja volt, majd teljes ösztöndíjjal felvételt nyert az egyetemre is, ahol a Miami hurrikánok sztárjátékosa volt. Még a Kanadai Nemzeti Ligában is játszott, de egy térdsérülés miatt be kellett fejeznie a szezont, így sosem szerepelt az NFL-ben sem. Végül kriminológia és fiziológia szakon fejezte be az egyetemet, ezután döntött úgy, hogy birkózó lesz, így szerzett magának hírnevet, mint a WWE profi pankrátora. Akkor kezdett színészkedni, amikor a sporttoló visszavonult, de szerencsére van a családjában valaki, aki tovább viszi örökségét, méghozzá a 21 éves lánya, Simone, akinek épp pankrátorsága lévén bizony nem túl szokványos a külseje…

A Szikla még az egyetemen ismerkedett meg későbbi feleségével, Dany Garciával, akivel 1997-ben mondták ki a boldogító igent – tőle született a most 21 éves lánya, Simone.
Kattints a további képekért!

Balogh Levente nevét vélhetően a Cápák között c. műsorban ismerte meg az egész ország, pedig már sok-sok éve rengeteg háztartásban ott van, hiszen ő a Szentkirályi ásványvíz alapítója.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.