Sztárok

Kiderült, válik-e vagy sem Donald Trump és felesége, Melania

Már pletykálják egy ideje, hogy a korábbi First Lady válni akar a bukott elnöktől.

Válságban Trumpék házassága?

Melania Trump, leánykori nevén Melanija Knavs Szlovéniában látta meg a napvilágot 1970-ben. Már kislány korában úgy érezte, hogy annál sokkal „többre hivatott”, mint hogy egy kelet-európai országban élje le az életét, ezért modellkedni kezdett. A csinos fiatal lány később az erotikus fotózásokra sem mondott nemet, sőt, nem hivatalos források szerint escortlányként is dolgozott. Amerikai állampolgár a Donald Trumppal kötött házassága után lett, akivel azóta már eljutottak egészen a Fehér Házig is. Melania volt az amerikai történelemben az első First Lady, aki nem az Egyesült Államokban született.

Melania és Donald Trump annak idején 1996-ban találkoztak egy partin a manhattani Kit Kat klubban. A vagyonos vállalkozó ekkor 52, Melania pedig 28 éves volt. Trump sokáig udvarolt a szlovén szépségnek, aki csak 10 évvel a megismerkedésük után adta be a derkát a nőfaló milliárdosnak, 2005-ben kötöttek házasságot. Az utóbbi években azonban úgy tűnt, hogy Trump elnöksége annyi stresszt okozott az életükben, hogy Melania szabadulni akar az aranykalitkából. Az elnökválasztás számukra kedvezőtlen eredménye pedig még inkább szaporította a pletykákat, miszerint a First Lady válni akar.

Donald Trump és felesége válnak?

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.