40 éves korában öngyilkos lett a csodaszép magyar színésznő - Egy nappal születésnapja után dobta el életét

A valószínűsíthető okok

Soha nem derült ki pontosan, hogy Domján Edit miért döntött az öngyilkosság mellett, azonban természetesen napvilágot látott pár lehetséges ok az elmúlt 49 év alatt. A színésznő két búcsúlevelet is hátrahagyott, egyet öccsének, egyet pedig volt férjének, Kaló Flóriánnak. Az köztudott, hogy Domján majd egész életében küzdött a depresszióval és a rossz gondolatokkal, azt azonban senki sem gondolta volna a színésznőről, hogy végül odáig fajul szorongása, hogy véget vet az életének, habár mindig is hangoztatta, hogy nem akar 40 éves koránál tovább élni. Ismerősei azonban halála után állították, hogy minden bizonnyal valami komoly oka volt annak, hogy eldobta magától az életet ilyen fiatalon, ez pedig akár a Szécsi Pállal való szakítás okozta trauma is lehetett. Sokan ugyanis már kapcsolatuk alatt nem nézték jó szemmel szerelmüket, rendre ellenük voltak, ők pedig nem voltak elég kitartók ahhoz, hogy érzékeny emberek lévén tűzön-vízen át vigyék kettejük közt a dolgot – ebben persze szerepet játszott az is, hogy Edit nem bírta elviselni, hogy Szécsi ismét az alkoholhoz nyúlt kapcsolatuk alatt. Pál egyébként másfél évvel később Edithez hasonlóan szintén öngyilkosságot követett el: korábban már többször megpróbálta megölni magát, 1974 áprilisában viszont sajnos sikerrel is járt. Korábbi kedvese halála után barátainak egy levélben elárulta, valami eltört a lelkében Edit öngyilkossága óta, énekelni sem tud többé. Szomorú vég ez két hatalmas tehetségnek, akik talán megmenthették volna egymást és törékeny kapcsolatukat, ha ehhez elég erősek lettek volna…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kiderült, ki és miért akart a királynő életére törni karácsony másnapján.

Leadfotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.