Katalin és Meghan a nyomába sem érhet: ilyen szép menyasszony volt Kitty Spencer, Diana unokahúga

Lady Kitty Spencer a hétvégén mondta ki a boldogító igent, és ruhája, a helyszín, na meg persze az ékszerek bőven adnak okot az irigységre, hiszen ilyen esküvőről álmodik minden nő.

A gyönyörű ara

Kitty Spencerről mindig is sokat cikkezett a sajtó, lévén hogy ő a néhai Diana hercegné gyönyörű unokahúga, aki a hétköznapokban is úgy néz ki, akárcsak egy született hercegnő. Esküvőjén sem volt ez másképp, Kitty ugyanis álomszép ruhában tipegett az oltárhoz, ahol már várta őt a 62 éves milliárdos üzletember, Michael Lewis, mindez pedig Olaszországban történt egy fényűző lagzi keretein belül egy mesébe illő kastélyban. A lánybúcsú sem volt szokványos, azt például Velencében tartották, a szertartás után pedig a Villa Aldobrandini in Frascati kertjében jött a tűzijáték, amit az előkelő vendégek élvezhettek, köztük például a királyi család tagjai és más sztárok, akik minden bizonnyal még egy jó ideig emlegetni fogják a fényűző lakodalmat. Kitty Spencer, Diana öccsének, Charles Spencernek a lánya, akit még az egykori védelmi miniszter hozott össze a Foschini divatcég tulajdonosával, aki egyébként egy biotechnológiai vállalat alapításában is benne van. A 30 éves Kitty azonban csak 2018-ban vállalta fel párját, aki apjánál 6 évvel idősebb, így félt attól, hogy elítélik majd őt választása miatt. Minden pletyka és rosszindulat ellenére viszont kapcsolatuk töretlennek bizonyult, és 2019-ben el is jegyezték egymást – az esküvő pontos dátumát és menetét, illetve a helyszínt sikerült titokban tartaniuk, de a násznép sok mindent megörökített a nagy napról, így például az is kiszivárgott, hogy Kitty a szertartás alatt ugyanazt a tiarát viselte, amit Diana. A prímet mégis a különleges ruha vitte, ami a Katalin és Meghan által viselt darabok nyomába sem érhet, hiszen sokkal különlegesebb annál. Ha már a ruhánál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a fő darab mellett volt még másik négy is, ugyanis az ara ötször öltözött át a jelen napon. Galériánkban mutatjuk, miket viselt!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Scütz Ila élete vége felé már komoly depresszióval küzdött, pedig szakmájában folyamatosan boldogságot sugárzott a színpadon. Halálának körülményeivel kapcsolatban a mai napig számos megoldatlan rejtély és ki nem bogozott szál van, hiszen nem tudni, hogy Ila tényleg önkezüleg vetett-e véget életének vagy baleset történt-e, annyi azonban bizonyos, hogy lelkileg egyáltalán nem volt jól, amikor 58 évesen utolérte őt a halál.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lehet sokaknak elég furcsa ez, de Borbás Marcsi elég jóban van az exével.
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.
Fashion&Beauty
Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket kerestek, a legjobb helyen jártok, mivel összegyűjtöttük...
Sztárok
Selma Blair, a Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi színésznője október 11-én akkora botrányt okozott a repülőn, amivel utazott, hogy a New York-i John F. Kennedy repülőtéren őrizetbe vették a...
Lifestyle