Emlékszel még Diana bosszúruhájára? Ezért viselte valójában az ikonikus darabot a hercegné

Egymillió dolláros megjelenést akart – sikerült neki

Azon a bizonyos sorsdöntő éjszakán tehát két dolog történt: Diana hercegné egyedül, nyilvánosan megjelent a Vanity Fair által szervezett bulin a királyi protokollt sértő fekete ruhában, illetve Károly herceg is beismerte hűtlenségét, illetve utalt rá. A róla készült dokumentumfilm a brit nemzeti televízióban jelent meg, és azért készült, hogy Károly herceget szimpatikusabb, jobb fénybe mutassa be a népnek, miután a britek kiakadtak rá, amiért különvált Dianától. Nos, a dolog nem egészen úgy sült el, ahogy szerették volna, ugyanis amikor a riporter azt kérdezte a hercegtől, hogy hű volt-e Dianához a házasságuk alatt, Károly azt felelte: „Igen, legalábbis addig, amíg a kapcsolatunk helyrehozhatatlanul meg nem romlott. Mindketten próbáltuk megjavítani, de nem sikerült”. Ezzel a két mondattal Károly elérte, hogy hírneve tovább romlott, míg Diana ugyanezen a napon tündökölt. Az ikonikus fekete darabot tehát azért nevezik azóta is bosszúruhának, mert míg egyesek egy ilyen megalázó helyzet miatt lemondták volna az estét, mondván nem tudják így végigcsinálni, addig Diana felvette a legszexibb ruhát, amit talált, és felemelt fővel, mosolyogva és gyönyörűen megmutatta a világnak, hogy Kamilla a nyomába sem érhet. A darabot egyébként Christina Stambolian tervezte, aki elárulta, hogy a ruha valójában 1994-ben már három éve Diana tulajdonában volt, ám abban az időben, amikor a hercegné megkapta, még túl ideges és feszélyezett volt ahhoz, hogy viselje a merész fazonú selyemkölteményt. Az igazság az, hogy Diana a Vanity Fair estéjén sem ezt a ruhát viselte volna, egészen más tervezett felvenni, azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát, és a bosszúruhára esett a választása. Anne Harvey, a hercegné egykori stylistja elárulta, hogy Diana azon az estén úgy akart kinézni, mint „egy millió dollár”, ezért a Valentino darab helyett a királynő számára polgárpukkasztó ruha mellett döntött - bizton állíthatjuk, sikerült neki!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Már 15 éve annak, hogy befejeződött a sorozat.

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.